2010. augusztus 20. 18:10 | klímablog/MTI
kulcsszavak:biotermék, felmérés, élelmiszer
MINDEN 8. VÁSÁRLÓ
Egyelőre nem ízlik a magyaroknak a biotermék
Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó (13 százalék) szokott vásárolni, míg Európában átlagosan minden harmadik (35 százalék) - áll a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon végzett felmérésében.
A vásárlók zömének fő motívuma, hogy a biotermékeket egészségesebbnek tartják, a nem vásárlást pedig a legtöbben azzal magyarázzák, Magyarországon és másutt is, hogy e termékek túl drágák.
A megkérdezett magyar vásárlók 84 százaléka szerint a biotermékek egészségesebbek, 70 százalékuk úgy tartja, hogy bioélelmiszerrel elkerüli a növényvédő szereket és más mérgeket. A magyar vásárlók 53 százaléka úgy véli, a biotermékek mentesek a génmódosítástól, 48 százalékuk szerint ezek termelése kedvezőbb a környezet számára, 44 százalék pedig úgy gondolja, a vásárlással segíti a kistermelőket és a vidéki településeket.
A vevők 31 százalékát az ösztönzi biotermék vásárlására, hogy helyes magatartásnak látszik, ugyancsak 31 százalék szerint ezek az élelmiszerek táplálóbbak. Tizenegy százalék adta azt a választ, hogy azért veszi e termékeket, mert helyteleníti a modern mezőgazdasági termelési módszereket.
- Hogyan lehetünk zöldebbek?
- Milyen a magyar élelmiszerbiztonság?
- Betevő falatunk: betesz nekünk?
- Tiltaná a többség a dohányzást a nyilvános helyeken
- Radioaktív húst találtak a japán piacon
- Veszélyeztetetté nyilvánítottak két tonhal-fajt
- Megháromszorozódhat a hazai biotermelés
- Magyar kolbászban is találtak E.coli baktériumot!
- Megadóztatják a chipseket és kólákat
- Szennyezett uborka: a CNN-nek vagy a miniszternek van igaza?













