2011. március 9. 7:15 | Kriston László
kulcsszavak:hal, ökológia, élelmiszer
HALFELDOLGOZÓIPAR
Egyre fenntarthatatlanabb a haltenyésztés
Az ipari rendszerű haltenyésztés évente 6,6 százalékkal nőtt az elmúlt 30 évben. Az egy főre jutó 0,7 kilogrammos évi halfogyasztás ezért mára 7,8 kilóra emelkedett. De az erőforrások végesek. Az ágazatai volumen bővülésének is megvannak a határai.
A fokozodó piaci kereslet a fejlődő országokban vagyonosabbá váló és létszámban is növekedő középosztálynak köszönhető, mely rákapott a kulináris élvezetekre és olyan ételeket engedhet meg magának, melyek korábban meghaladták pénztárcája hatóköré.
Kínában tengeri fajok tenyésztésével igyekeznek kielégíteni az igényeket: ez már most 62 százalékát fedi le a halfarmok globális outputjának.
A leggyorsabban növekvő álattenyésztési ágazat
Az úgynevezett akvakultúrás termelés (aquaculture), vagyis a gépesített haltenyésztés készségesen kiszolgálta a fokozódó keresletet: az iparosított módszerek révén 1970 és 2008 között produkált évi 6,6 százalékos növekedés azonban nem fenntartható, állítja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése.
Már mutatkoznak jelei az erőforrások -elsősorban az édesvíz és a haleledel- kimerülésnek: az utóbbi években egyre kisebb mértékben bővül a szektor. Vagyis a növekedés lassul, figyelmeztet a FAO. Az ipari szisztémájú haltenyésztés ökológiai lábnyoma (energiahasználata, károsanyag kibocsátása) sem elhanyagolható tényező.
A FAO szerint a haltenyésztés elérte a csúcsot, ami 90 millió tonnányi éves halhús-mennyiséget jelent. A halipart sok kritika érte azért, hogy egy kiló halhús előállítására súlyban több eledelhal jut. A világ halállományának 32 százalékát "túlhalászták", vagyis egyes populációkat fajpusztulás és kihalás fenyeget. A kereslet azonban nem lanyhul, mert a gasztronómiai szaksajtó olcsó fehérjeforrásként javasolja a halban gazdag étrendet. (A halászhajókkal befogott halmennyiség 80 százaléka kerül kereskedelmi forgalomba és emberi fogyasztásra, a maradék haleledelként végzi az iparágon belül.)
Az International Herald Tribune cikke azt állítja, a halipar szándéka az volt, hogy évi 7 százalékos bűvülést produkáljon az akvakultúrás termelés, ez azonban alighanem lehetetlen. Szakértők azonban bizakodnak abban, hogy a szója-eledelek fejlesztése és más állati melléktermékek haleledelként való használata megoldja majd a problémát.
A kormányok világszerte 27 milliárd dollárt fordítanak a halászat dotálására. E szubvenciók azonban gyakran ökológiailag káros, fenntarthatatlan halászati metódusok fennmaradásához járulnak hozzá.
- Akkor is két Föld kéne, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok
- Gondolta volna? Évente 180 kiló ételt dobunk ki!
- Felszíni bányászat: leskalpolják a hegytetőket
- Ingyenes szoftver: kiszámolja a természeti tőkét
- Elvándorolnak az erdők: 500 kilométeres elmozdulás
- Percenként 24 hektár erdőt vágnak ki!
- Melyik városban lehet olcsóbban élni?
- Öko-oknyomozás: nem éri meg kikezdeni a multikkal?
- Hogyan lehetünk zöldebbek?
- Milyen a magyar élelmiszerbiztonság?
















