2010. július 6. 12:25 | Sajtóközlemény
kulcsszavak:fogyasztó, kereskedelem
JÓL MEGGONDOLJUK
Előtérbe került a tudatosság a vásárlói döntésekben
2009-ben a háztartások által megvásárolt napi fogyasztási cikkek teljes forgalma nominálértékben 2008-hoz viszonyítva stabil maradt, viszont a mennyisége szűkült. A kereskedelmi csatornák közül tavaly a legnagyobb növekedést a szupermarket csatorna érte el, a hipermarketek növekedése viszont megtorpant.
A válság körültekintőbbé tette a fogyasztókat. A gazdasági elemzők adatai alapján elmondható, hogy a negatív hatások eredőjeként a reálkeresetek 2,5 százalékkal csökkentek, a háztartások végső fogyasztása pedig 7 százalékkal esett vissza. Mindezek következményeként „a háztartások több boltláncot hajlandóak felkeresni egy-egy jó ajánlat reményében", mondta Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer Tracking szektorának menedzsere.
A GfK Hungária 2009. évi kereskedelmi trendeket összegző legfrissebb tanulmánya, a "Kereskedelmi Analízisek" szerint a háztartások vásárlási szokásaiban lassú, de egyértelmű változás figyelhető meg: a tudatosság kiemelkedő jelentőséggel bír a vásárlási döntésekben.
A háztartások által megvásárolt napi fogyasztási cikkek teljes forgalma 2009-ben, nominálértékben 2008-hoz viszonyítva stabil maradt, viszont a mennyisége szűkült, ha számításba vesszük azt is, hogy a stabil forgalom 4 százalékos infláció mellett realizálódott.
Szupermarketekben összpontosul a vásárlás
A kereskedelmi csatornák közül 2009-ben a legnagyobb növekedést a szupermarket érte el, amely növekedés mögött javarészt a csatorna expanziója áll (ideértve a korábbi Plus diszkont lánc Spar szupermarketekké történő alakítását).
A korábbi években dinamikus fejlődést mutató hipermarket csatorna növekedése megállt a csatornába tartozó kereskedelmi láncok ellentétes növekedési trendjeinek következtében.
A diszkont csatornán belül is átrendeződés figyelhető meg, és bár a Plus kiválásával a csatorna piaci részesedése csökkent, a másik négy diszkont lánc összesített piacrésze magasabb volt 2009-ben, mint az előző évben.
Nagy összegnél fizetünk bankkártyával
Magyarországon a kártyás fizetések aránya évek óta fokozatosan nő, és jellemző módon a nagyobb összegű vásárlásokat fizetik a háztartások ilyen módon. A háztartások átlagosan a vásárlásaik értékének 18 százalékát fizették kártyával, ez az arány közel duplája a hipermarketekben és a C&C (Cash and carry) csatornában. Legalacsonyabb (bár lassan növekvő) a kártyahasználat jelentősége a lánchoz tartozó kisboltok, ill. a független kisboltok esetében.
- Környezettudatos életmódot valósítottak meg az ÖkoKörök
- Megadóztatják a chipseket és kólákat
- Bár George Lucas is venne, nyereséget nem termel
- Elektromos autók: előnyök és hátrányok
- Inkább szelektíven szemetelünk...
- Öko-tudatos párok és családok: gyakori a veszekedés
- Ritkaföldfém-függőség: Kína markában vagyunk!
- A sushi és a zsírsav is veszélyezteti az óceán élővilágát
- Globális kalória-egyenlőtlenség: ott éheznek, itt híznak...
- Ritkaföldfémek megvonásával zsarol Kína













