2011. március 21. 7:30 | Kriston László
ORSZÁGOK VESZÉLYBEN
Index szerint osztanák a pénzt a klímaváltozás áldozatainak
Új ökológiai index felállítását javasolták a nemzetközi közösség számára az ENSZ-nél. A lista azokat a fejlődő országokat rangsorolná, melyeket fokozottan veszélyeztetnek a klímaváltozás káros hatásai - ez mérceként szolgálna a Klíma Alap támogatásainak szétosztásához.
Az index ötlete összefüggésben áll a Koppenhágai Klímacsúcson ötlet szintjén elfogadott, majd a cancúni konferencián részletesen is kidolgozott Klíma Alappal, melynek feladata a szélsőséges időjárási viszonyokból létrejövő károk orvoslása, valamint felkészítés és védekezés az éghajlati változások, az elmozduló éghajlati égövek hatásaira. Ezek közé tartoznak az árvizek, a sivatagosodás, a súlyos aszályok és a tengerszint emelkedése.
A Klíma Alap 2020-ig 100 milliárd dollárt oszt szét a fejlődő országok között, melyek anyagilag nem engedhetik meg maguknak a lakosságot és infrastruktúrákat óvó beruházásokat és rekonstrukciókat (pl. gátak, aszály-bíró vetőmagok vásárlása stb.). Mivel egyelőre nem találtak ki világos és egyértelmű mechanizmust arra, hogy milyen akapelvek mentén osszák szét a támogatást, a Dél-Korea által felvetett "klímaérintettségi index" az országok sérülékenységének súlyosságát állapítaná meg, segítve a prioritások megállapítását.
Az index a következő tényezőket venné figyelembe:
- a tengerszint emelkedésének mértéke és hatása a szárazföldre
- vízkészlet
- a nemzeti egészségügy kapacitása (katasztrófa esetén)
Tavaly a Maplecroft brit tanácsadó cég 170 országot tartalmazó listát állított össze, melyben Bangladest, Indiát, Madagaszkárt, Nepált és Mozambikot ítélte a következő 30 esztendő klímaváltozásának leginkább kitett országoknak.
- Már fúrják a riói csúcs célkitűzéseit
- Búcsút mondhatunk a növekedésnek?
- Beszólt Barroso klímatudósa
- Pénz a föld alatt maradó olajért
- Klímavédelem génmódosítással: elnyelnék az összes füstünket
- Elbírunk három Amerikát?
- ”Tiszta” tűzhelyeket adnak szegény családoknak
- Percenként 24 hektár erdőt vágnak ki!
- Klímavédelem: világosra festik az utakat és a háztetőket
- Nem várnak sokat a klímacsúcstól
















