2011. április 20. 20:10 | Kriston László

kulcsszavak:szélenergia, technológia, közlekedés

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

ZAVARJA A RADAROKAT

Közveszélyesek a szélkerekek?

A mozgó lapátok egyes radarokon olyan jelet hagynak, mint a repülőgépek, más radarrendszerekben áramszüneteket okoznak. A gyártók technológiai fejlesztésekkel próbálják kiküszöbölni a hibát.

A 100-120 méter magas szélturbinák az iődjárási radarokon például hajlamosak úgy jelentkezni, mint viharok, ezzel még inkább zavarva a repülésirányítók munkáját.

2009-ben csak az Egyesült Államokban 9000 megawattnyi összteljesítményű szélturbinának nem adtak engedélyt, mert a hadsereg és a Civil Légközlekedési Hatóság a radarok zavarására hivatkozva nyomást helyezett az illetékesekre, szól az Amerikai Szélenergia Szövetség (AWEA) kimutatása.

szélenergia, technológia, közlekedés

Ugyanakkor ez a mennyiség majdnem egyenlő azzal, amennyi kapacitást kiviteleztek és üzembe helyeztek abban az évben.

A gyártók rajta vannak a témán, és igyekeznek újfajta szigetelőanyagokkal bevonni a szélturbinák alkatrészeit, hogy ne fejtsenek ki zavaró hatást a radar-rendszerekre. A másik oldalon a szoftverfejlesztők igyekeznek modernizálni magukat a radar-berendezéseket.

Kanadában megvétózták
A tavakban gazdag Ontario tartomány vezetése érvénytelenítette annak a szélkerék-hálózatnak adott építési engedélyt, amely 300 megawattos kapacitást hozott volna létre az Ontario tavon. A tartományi kormányzat szélenergia moratóriumot rendelt el a tóra, és négy másik projektet is felfüggesztett.
A döntés hátterében környezetvédelmi indokok és lakossági tiltakozások húzódnak meg. A kormányzat úgy döntött, az édesvízkészleteket nem érdemes ilyen jellegű építkezésékkel megbolygatni, ha a szárazföldön elég lehetőség van szélturbinák létesítésére. Ontarióban 2000 megawattot lehetne még előállítani új turbinák felállításával, állítja a Conference Board of Canada non-profit kutatóintézet. A moratórium már 2006-2008 között is érvényben volt, ám végül eltörölték, ám most újra hatályba léptették.
Észak-Amerikán belül Ontarióban a legolcsóbb a megújuló energiák fogyasztói ára (nap, szél, víz, biomassza). Mintegy 700 szélturbina működik itt 1500 megawattos kapacitással.

Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
1. oldal
Tom58
2011. április 29. 21:58
Bocs, de van egy MAGYAR újítás, amit senki nem vesz valamiért figyelembe. Egy másik fajta szélturbina. Csak pénz kérdés, újra, és mindig. Majd valamelyik nyugati cég felfigyel rá. Nem baj van itt pénz, majd megvesszük kintről azt ami a miénk lehetne.

Kapcsolódó cikkek

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.