Megmenthetőek-e még tengerben élő halfajok?

Az Obama-adminisztráció március 3-án jelentette be, hogy támogatja a kéktonhalak nemzetközi kereskedelmének betiltását. Hogy a tiltás életbe lépjen, minden erejét latba kell vetnie Washingtonnak, hogy az Európai Uniót és a tengeri, óceáni országokat rábírja az egyetértésre. Kedvező jel, hogy az év elején a francia környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére több magas rangú EU-tisztségviselő támogatásáról biztosította a tilalom tervét - amelynek gondolatát eredetileg Monaco vetette fel.

Hamarosan Dohában gyűlnek össze 175 ország képviselői, hogy megállapodjanak a kérdésben. A javaslat elfogadásához kétharmados szavazati többség kell. A világban kifogott kéktonhal-mennyiség kereskedelmének túlnyomó részében érintettek az EU országai. Brüsszel hivatalosan még nem foglalt állást a kérdésben. Washington is csak hosszas halasztás múltán jutott a tilalmat támogató döntésre, miután a nemzetközi szerveknek nem sikerült megfékezniük a halfaj rohamos fogyatkozását. (A Fekete-tengerből például már teljesen eltűnt.)

Vannak kibúvók

A veszélyeztetett fajokra vonatkozó nemzetközi egyezményekből bármely ország kivonhatja magát: Japán már jelezte is, hogy amennyiben a kéktonhal megkapja a "veszélyeztetett faj" státust és ezzel életbe lép a kifogásáról szóló tiltás, a szigetország nem fogja azt tekintetbe venni és piacát továbbra is nyitva hagyja e halfajta importja előtt. A távol-keleti ország a legnagyobb kéktonhal-fogyasztó a világban: az Atlanti-óceánból kifogott kéktonhalak négyötöde itt kerül eladásra. A múlt héten tucatnyi nagykereskedő tüntetett a lehetséges tilalom ellen a tokiói halpiacon. (A hivatalos japán adatok szerint az ország 411 000 tonna kéktonhalat importált 2008-ban, ennek csak 5 százaléka volt atlanti-óceáni kéktonhal...)

Bármilyen nemzetközi egyezmény tehát csak akkor lehet hatásos, ha a legnagyobb exportáló országok magukra nézve kötelező érvényűnek ismerik el azt - ekkor apadhat csak el a kéktonhal-kereskedelem. Habár az egyezmény így is csak nemzetközi lehet, és nem belföldi érvényű: az egyes országok saját kéktonhal-szükségletüket kielégíthetik a halászat folytatásával. A korlátozás a kéktonhal árának emelkedéséhez fog vezetni és jelentős bevételkiesést okoz majd a halkereskedelemben, ám a szabály feloldható, mihelyst a faj létszáma visszaállt és már nem áll fenn a kipusztulás veszélye.

A kipusztulás szélén: hal-halál

A kéktonhal-állomány 1957 és 2007 között 72 százalékkal csökkent az Atlanti-óceán keleti részén, és 82 százalékkal az óceán nyugati féltekéjén, jelentette tavaly októberben a halfaj védelmére alakult bizottság, az ICCAT. Jelenleg 3,2 millió példány úszik a sós vizekben. A Greenpeace azonban nem kevesebbet állít, minthogy a kéktonhal-állomány a faj természetes előfordulásának alig 5 százalékát éri el - ez globális számadat lehet, nemcsak az Atlanti-óceánra vonatkozó közlés. E faj megcsapolása nem is oly rég gyorsult fel: az állomány 60 százalékát az elmúlt évtizedben fogták ki! A gyorsulást a halászat gépesítése okozta, különösképpen a nagy hajókon nagy területeket beterítő, úgynevezett "erszényes kerítőhálóval" végzett halászat - ami nem fenntartható.

Halak nélküli világ: honnan szerezzük a kalciumot?

Egyedül az Egyesült Államokban stabilizálódott a faj létszáma, de ez is rendkívül alacsony számot tesz ki. A kéktonhal 70 kilométer/órás sebességgel is képes úszni - ezt gyakran megteszi, amikor kisebb halra vadászik. Legnagyobb példányai 150 kilogrammra is meghíznak. Egy ilyen jól megtermett példány 100 000 dollárt ér a piacon!

Nemcsak e halfajtát fenyegeti a kihalás veszélye, hanem a halfajták egészét. Lehetséges, hogy nagy egészségügyi problémával nézünk szemben, mert az emberiség 70 százaléka a halfogyasztásra alapozza a test protein-felvételét - erre a napokban Oscar díjat nyert The Cove című dokumentumfilm is felhívta a figyelmet.  A Science magazin néhány éve azt állította: a halászat -és a halfogyasztás- jelenlegi mértékű folytatása mellett 40 év múlva teljes mértékben elfogynak a halak a tengerekből...!