2011. június 24. 18:35 | klímablog/MTI
kulcsszavak:biodiverzitás, mezőgazdaság, magyarország, támogatás, pályázat
MAGYAR GÉNBANK
Milliárdos pályázati pénzek ritka növények megőrzésére
A ritka és veszélyeztetett növények, valamint a mikroorganizmusok genetikai állományának megőrzésére július 1-től összesen 5,9 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre; ettől az időponttól lehet pályázni erre a célra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
A támogatás a mezőgazdaság biológiai sokféleségének megóvását segíti. A génmegőrzéssel foglalkozó gazdálkodó szervezetek a forrást a ritka vagy veszélyeztetett növényfajták felkutatására, gyűjtésére, a begyűjtött növények szaporítására használhatják fel.
Mikroorganizmusok esetében a mikroszervezetek és genetikai tulajdonságaik megtartásához kérhető anyagi hozzájárulás - olvasható a VM dokumentumában. A programban való részvétel önkéntes, a vonatkozó rendeletben rögzített kötelezettségeket 5 évig kell vállalni. Ez biztosítja ugyanis, hogy az intézkedés eredményes legyen.
Az a kérelmező jogosult támogatásra, aki a VM által kijelölt, a nemzeti genetikai erőforrás gyűjtemény részének tekintett növényeket és mikroorganizmusokat a teljes támogatási időszak alatt fenntartja, továbbá az, aki a Nemzeti Génbanknál nyilvántartási számmal rendelkezik.
Emellett a pályázónak a rendeletben felsorolt növényfajoknak és -fajtáknak, illetve a mezőgazdaságban fellelhető mikroorganizmusoknak a Nemzeti Génbank Adatbázisban regisztrált tételeiből legalább 50 darabbal kell rendelkeznie - tartalmazza a közlemény.
- Miért nem szereti a külföldi tőke a hazai megújuló energiákat?
- Egy megtermelt dollárból 41 cent a kár
- Gondolta volna? Évente 180 kiló ételt dobunk ki!
- Hatott a kampány: Amerikába viszi GMO-kísérleteit a BASF
- Ingyenes szoftver: kiszámolja a természeti tőkét
- Elvándorolnak az erdők: 500 kilométeres elmozdulás
- Ökoszisztémák: mennyit ér a “természeti tőke”?
- Nem jótékonykodnak eleget a magyarok
- 2020-ig nem csökken az agrártámogatás
- Napenergia: leálló állami támogatások?
















