2011. december 8. 12:50 | MTI
kulcsszavak:település, fenntarthatóság
ÉLHETŐSÉG
Rangsorolják a magyar városokat
Tanúsított rangsorolást kapnak a legélhetőbb magyar városok a CSR Hungary és a TÜV Reinland Intercert megállapodásának eredményeként - közölte Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezetője.
Az első listát 2012. március 31-ig teszik közzé. Ebben a 20 ezer lélekszám feletti városok fizikai és anyagi feltételei mellett a szellemi-kulturális szférát is felmérik az "élhetőség szempontjából". Budapest nem lesz a listán, mert nem összehasonlítható a többi magyar várossal - magyarázta Takács Júlia. A tanúsítással arra számítanak - tette hozzá-, hogy a városok a hosszú távú fejlesztéseiknél mérvadónak tekintik majd az évente megjelentő rangsort.
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egyes vizsgált elemek pontszámot kapnak és ezek összesítése alapján állítják össze a toplistát. A gazdaságnál például többek között azt vizsgálják, hogy milyen a város befektetési kultúrája, a turizmusnál pedig, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre. Takács Júlia elmondta: az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal és az önkormányzatok biztosítják, de reprezentatív felmérést is végeznek a lakosság körében, s meghallgatják a helyi közösségi csoportok véleményét is. (A legjobbak között végeztek a 2011. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyébe benevezett magyarországi települések.)
- Mire lesz energiánk?
- Akkor is két Föld kéne, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok
- Hipertérugrás a fenntarthatóságért?
- Ideje máshogy gondolkodni!
- A davosi csúcs is zöldül: vízenergia és öko-limuzinok
- Európai díjra pályáznak a magyar cégek
- Hogyan lehet egészséges egy város?
- Digitális könyv Di Caprioval és Gorbacsovval
- Tényleg a munkahely okozza a stresszt?
- Tanácskoztak a felelősen gondolkodók

















Kőszeg, Eger, Szentendre, Gyula, Szombathely, Szarvas, Sopron, Budapest, Kaposvár, Tokaj, Pécs, Hévíz, Debrecen, Győr, Sárospatak.
Handler Ármin, országjáró