Gyorsulási verseny a villanyautóknál

Gyorsul a verseny a villanyautóknál: a Ford a tervezett 4.5 Mrd. dollár helyett immár 11 milliárdot kíván 2020-ig elektromos és hibrid-autók fejlesztésére fordítani. Jim  Farley, a második legnagyobb amerikai autógyártó cég főnöke a detroiti autóvásáron jelentette be az új terveket.

Kép: Pixabay

A Ford eddig csak a Focus elektromos változatával jelentkezett a piacon, de a Tesla váratlan sikere új kihívást jelent, amelynek óriási beruházásokkal kívánnak megfelelni. Így többek között dolgoznak a Ford rendkívül keresett pickup-ja, az F-150 hibrid változatán is. A verseny annál élesebb, mivel a fő vetélytárs, a General Motors, már bejelentette, hogy 2023-ig legalább 20 kocsiját elektromos meghajtással is piacra dobja

Autó gombnyomásra: nem vásároljuk, alkalomra rendeljük a kocsikat
2025 körül már ugyanannyiba kerül majd egy elektromos, mint egy robbanómotoros autó és nagy szerepe lesz az önvezető, többek által is használt kocsiknak, véli a Volkswagen konszern jövőkutató részlegének vezetője.
A Volkswagen konszern, amelyet az éppen az Egyesült Államokban kifrobbant dízel-botrány ezen a piacon igen érzékenyen érintett, ugyancsak nagy beruházásokkal menekül előre. A vezetés detroiti bejelentése szerint 2020-ig 3.3 Mrd. dolláros beruházással erősítik jelenlétüket az észak-amerikai piacon és évente legalább két új modellel jelennek ott meg. Az egyik az új Jetta, amelyet Detroitban már bemutattak, de még nem eldöntött, forgalmazzák-e majd ezt a modellt az anyaországban.

A VW 2017-ben több kocsit tudott eladni, minr bármikor  korábban: világszerte összesen 6.23 milliót, 4.2 százalékkal többet, mint az előző évben. Különösen Kínában volt ezúttal is sikeres a VW, ott tavaly 3.18 Mio. kocsit értékesítettek. Tanulságos, hogy Németországban viszont, ahol még nem felejtették a dízelbotrányt, a 2017-es eladások, 532.00 autóval, 4.7 százalékkal az előző évi alatt maradtak.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo