Hetente két embert ölnek meg ökovitákban!

Nemcsak zöldek vagyunk, hanem kékek-zöldek a méregtől és az ütésektől: a Global Witness emberi jogi szervezet jelentése szerint heti gyakorisággal fajulnak halálossá a természeti erőforrásokat övező erőszakos viták. 2011-ben 106 embert öltek meg ilyen összetűzésekben.

Ezzel duplájára emelkedett az áldozatok száma a 2009-es összesítéshez képest. A szervezet szándékos, előzetes megfontolásból elkövetett gyilkosságokat vett számba. Az esetek nagy része olyan országokban történt, ahol a gazdag ásványi, növényi, víz- vagy olaj-lelőhelyek körül üzleti érdekektől tettek el láb alól embereket. A jelentésben "előkelő" helyen szerepelnek a Brazíliában, Indonéziában és Peruban elkövetett gyilkosságok.

Verseny a természeti erőforrásokért

2002 óta 711 embert öltek meg ökológiai érdekösszeütközésekből kifolyólag. Ha 2012-t is belevesszük ebbe, akkor 13 esztendőre elosztva évi 54 halálesetet kapunk.

A vállalatok, érdekcsoportok, korrupt kormányok, helyi maffiák helyezkedésének és megfélemlítő célzatú leszámolásainak gyakran a szegény emberek válnak áldozataivá.

A környezetvédő aktivisták is egyre inkább életveszélyes hivatásnak tekinthetik missziójukat - az ő soraikból is kerülnek ki áldozatok. A Fülöp-szigeteken megölt Eliezer "Boy" Billanes egy réz- és aranybánya ellen tiltakozott, Chut Wutty kambodzsai aktivistát a katonai rendőrség tagjai lőtték le, miközben kutatómunkát végzett az illegális favágásról.

A Global Witness jelentése szerint az emberrablásoktól az eltűnésekig (melyeket a holttest megtalálása követ), sokféle esetről tesznek feljegyzést.

Nyersanyag-szegény országokban is

Félreértés ne essék, nemcsak a nyersanyagban gazdag államok problémájáról van szó. A 2008-as válság utáni másfél évben közel 30 olyan zavargás történt, aminek éhínség volt a kiváltó oka (ezeket az incidenseket food riot-nak nevezik).

Az egyre apadó folyók és tavak körül is gyakoriak az összekülönbözések. A kaliforniai Oaklandben működő Pacific Institute for Studios in Development, Environment, and Security társalapítója és elnöke, Peter Gleick -aki a Piac és Profitnak is adott interjút nemrég Torontóban- munkatársaival együtt összegyűjtötte az emberi történelem feljegyzett "vízkonliktusait". Nem mindegyik végződött halálesetekkel, a szakember mégis úgy tartja, bár sok diplomáciai eszköz áll rendelkezésünkre a békés rendelkezésre, az erőszakos összetűzések továbbra is veszélyt jelentenek. (Lásd a keretes listát.)

Vízkriminalisztika
Vízkonliktusok az elmúlt 5 évben:
2007.
  • India: gazdák behatoltak egy víztározóba a vízipari nagyvállatok ellen tiltakozva.
  • Afganisztán: a tálibok összecsaptak a NATO-erőkkel, miután akadályozták a munkálatokat a Kajaki víztározó rekonstrukciójánál.
  • Burkina Faso, Ghána, Elefántcsont-part: a csökkenő csapadékmennyiség összetűzéshez vezetett állattenyésztők és farmerek között. -Izrael, Palesztína: Izrael szankciókat vetett ki a Gázai-övezetre a vízhiány miatt. Korlátozták az építkezést és az üzemanyaghasználatot is.
  • Sydney: 36 éves férfit állítottak bíróság elé emberölés vádjával, miután összekapott valakivel a vízhasználati korlátozások miatt. Több hasonló jellegű konfliktust jelentettek Ausztrália nagyvárosaiban az elmúlt tíz évben.
  • Szudán: feldühödött falusi lakosság tiltakozott a Kajbar víztározó ellen. 4 embert lelőttek a katonák.
2008.
  • -Nigéria: erőszakba torkolló titalkozás a magas vízárak ellen. Több vizet áruló embert is megvertek.
  • Kína, Tibet: egyes megfigyelők Kína aggresszív, elnyomó politikáját részben annak tudják be, hogy Tibet a ”világ víztornya” és kulcsfontosságú gleccservíz-készletekkel bír az óriási kiterjedésű Kína számára. A tibeti víz az emberiség negyedét látja el ivóvízzel!
  • Pakisztán: a kormányerők offenzívájára reagálva a tálibok azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják a Warsak víztározót.
  • Kenya: két klán összekülönbözött a földbe fúrt lyukak miatt egy erősen vízhiányos régióban.
2009.
  • -Etiópia, Szomália: egy közösséget megtámadtak, amiért a vitatott határterületen új lyukakat fúrt a földbe, talajvizet keresve. 7 halott.
  • -Kína, India: a kínai kormány fennhatóságot hirdetett egy olyan tibeti terület felett, mely ma Indiához tartozik az Arunachal Pradesh körzet részeként. Peking blokkolt egy Indiának nyújtandó 2,9 milliárd dolláros hitelt az Ázsiai Fejlesztési Banknál, azt állítva, hogy az összeg egy részét a kérdéses régióban vízprojektekre fordították volna. Katonai beavatkozás.
  • -India: a hangoskodó csőcselék megölt egy családot, amiért törvénytelenül vizet vettek a városi vízvezetékből. Mások a vízvezetékhez szaladtak, hogy vizet nyerjenek belőle, mielőtt az elapad. Hasonló okból 50 erőszakos összetűzés országszerte. Tucatnyi halott.
  • -Mumbai-i lakosok összecsaptak a rendőrökkel egy vízelzárás miatti tüntetésen. 1 halott.
  • -Észak-Korea, Dél-Korea: minden korábbi figyelmeztetés nélkül Észak-Korea 40 millió köbméter vizet engedett ki a Hwanggag víztározóból, árvizet okozva déli szomszédjánál az Imjin-folyón. 6 halott.
2010.
-Pakisztán: Kurram régióban, az afgán határhoz közel, szuníta és siíta törzsek vitája az öntözésről. Katonai beavatkozás. 100 halott.
-Pakisztán: a Mangal törzs megpróbálta elvágni a szomszédos Tori törszet a vízforrástól. Összecsapás. 116 halott.
-India: tüntetések a vízhiány miatt a Kondli-térségben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo