Klímaszakértő is ülhet az olajmulti vezetésében

Az Exxon Mobil éves közgyűlésén a részvényesek megszavazták, hogy akár külső klímaszakértőket is jelölhessenek a kisebbségi tulajdonosok a vállalat igazgatótanácsába. Ez már félsiker, de persze nincs garancia arra, hogy be is választják.

Kép: Pixabay

Mivel tíz éve, 2006 óta nem fogadtak el részvényesi javaslatot az éves közgyűléseken, ez a tény még inkább növeli az áttörés jelentőségét. A részvényesek 60 százaléka igennel szavazott a javaslatra. Tavaly nyíltan azt próbálták meg elfogadtatni a környezettudatos részvényesek, hogy klimatológus is helyet kaphasson az igazgatótanácsba, de ez túl direkt manővernek bizonyult: a részvényesek megijedtek és 79 százalék ellene szavazott.

Az Exxon felső vezetése azzal indokolta ellenérzését a klimatológus bevonása ellen, hogy ezzel egy "speciális érdekcsoport" sajátítaná ki a vállalat stratégiai döntéseit, jelentette a Reuters hírügynökség. Idén a New York-i főszámvevő, Scott Stringer terjesztette be a javaslatot. Erre azért van joga, mert New York állam nyugdíjalapjai Exxon-részvényeket is birtokolnak. Márpedig az intézményes befektetők és a nyugdíjalapok hosszú távú befektetési stratégiáikról ismeretesek, s a klímaváltozás pontosan a hosszútávú kockázatokat hozza be az összképbe. "Az igazgatótanácsnak sokszínűnek, függetlennek és elszámoltathatónak kell lennie", jelentette ki a Kaliforniai Közalkalmazottak Nyugdíjalapjával (Calpers) közösen kiadott közleményében Stringer. A Calpers közel egymilliárd dollár értékű Chevron-részvénypakettet birtokol.

Ahol alanyi jogon jár 2000 dollár
Kész buli alaszkai lakosnak lenni. Aki az előző naptári évben végig bejelentett lakos volt, részesül az állam kasszájába befolyó olajbevételből. Alanyi jogon 2000 dollárt kapnak kézhez októberben.
Ezzel -az úgynevezett "proxy access bylaw" beiktatásával- elhárult az egyik akadály az elől, hogy végül klimatológus is helyet kapjon a társaság vezetésének legfelsőbb szintjén. A módosítás azonban nem jelenti azt, hogy az ökológiai szakember(ek), aki(ke)t a zöldek minden bizonnyal jelölni fognak majd, meg is szerzik a posztot. A vállalattól független szakembert olyan kisebbségi tulajdonos jelölhet, aki legalább a részvények 3 százalékával rendelkezik. Egy klímatudós részvétele kulcsfontosságú lenne a vállalatnál a klímaváltozásból eredő anyagi kockázatokról. Erről köteles értékelést adni minden fosszilis energiacég a részvényeseknek. Az ügy háttere, hogy az amerikai hatóságok vizsgálatot folytatnak az Exxon ellen annak vádjával, hogy az félrevezette és félreinformálta részvényeseit ebben a kérdésben.

2015-ben az Exxont egy jogi herce-hurcában legyőzte New York állam főszámvevője, aki keresztülvitte azt a rendeletet, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, az SEC megkövetelje a tőzsdei olajcégektől, hogy részletezzék jelentéseikben a kormányok által előírt emissziócsökkentés üzletvitelre gyakorolt kedvezőtlen hatását. (A SEC ugyanakkor elutasította azt, hogy minden amerikai tőzsdei cégnek kötelezővé tegye a klímakockázatok elemzését és publikálását. Csak a fosszilis cégeknek kötelező ez.)

A jegesmedvék is örülnek az olcsó olajnak?
A kőolaj ára néhány év alatt a felére esett vissza, aminek nemcsak gazdasági, de természetvédelmi hatásai is nagyon sokrétűek. Túl kell lépni azon az általánosításon, hogy a zöldek annak örülnek, ha drága a kőolaj, máris elmondjuk, hogy miért.
Tavaly több mint tucatnyi amerikai olajcég -köztük a Chevron- fogadott el hasonló módosítást, ami lehetővé teszi külső szakemberek felvételét az igazgatótanácsba. Jól jelzi a fosszilis energiahordozókkal foglalkozó vállalatóriásokra egyre nehezedő nyomást, hogy az Exxon közgyűlésén 11 javaslat is érintette a klímaváltozást. Igaz, a többségük elvérzett, derül ki a Reuters tudósításából. Így nem kell például az Exxonnak beszámolnia arról, hogyan készül változtatni üzletvitelén és olajkitermelésén a 195 ország által elfogadott párizsi klímaegyezmény égisze alatt, mely előírja az emissziócsökkentést. (A BP és a Statoil már megkezdte klímastratégiái nyilvánosságra hozatalát.) A Chevron vezérigazgatója fura kétkulacsos politikát vallva azt mondta, hogy nem ellenzi a párizsi klímaegyezményt, de azt ellenzi, hogy az üvegházgáz-kibocsátást beárazzák, mert ezzel "mindennek növelik az árát".

A közgyűlés alatt két tucatnyi aktivista tüntetett a Chevron főhadiszállása előtt a kaliforniai San Ramonban. Transzparenseiken a következő felirat szerepelt: "Hagyd az olajat a talajban". A közgyűlést Dallasban tartották, s az esemény helyszínével szemben lévő templomnál körülbelül 350 tiltakozó vonult fel, köztük a Sierra Club és a 350.org tagjai. Az Exxon ügyvédje azt mondta egy bírósági tárgyaláson, hogy a vállalat 2006 óta próbálja meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a klímaváltozásból eredő kockázatok "jelentősek" lesznek. Csak éppen ennek részletesebb kifejtésére nem igazán hajlandó a cég. Az Exxon korábban egyszer sem fogadott el olyan javaslatot, mely a klímaváltozás indokával változtatná meg a cég működését.

Leszavazott javaslatok
A következő kérelmek nem kapták meg az elfogadáshoz szükséges szavazatokat:
  • Növeljék az osztalékot és a részvény-visszavásárlásra fordított pénzeket és egyúttal csökkentsék az olaj- és földgázkészletek kutatására irányuló befektetéseket. Egy 200 részvényt birtokló tulajdonos nyújtotta be.
  • Klimatológust válaszanak az igazgatótanácsba. Wisconsini részvényesek javasolták.
  • Támogassa a cég a párizsi klímaegyezményt. New Jersey-i apácák terjesztették elő.
  • Éves rendszerességgel tegyen közzé a vállalat klímaváltozási jelentést. New York állam nyugdíjalapja nyújtotta be, mely 11 millió részvényt birtokol. Az Exxon azt javasolta részvényeseinek, hogy a fenti javaslatok mindegyikére nemmel szavazzanak. (Az Exxon jelenleg az Outlook for Energy jelentésében tesz közzé klímaváltozással kapcsolatos infókat.)
Forrás: Reuters
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo