2010. március 19. 10:20 | Kriston László
kulcsszavak:fa, kereskedelem, olaj, mezőgazdaság
PÁLMAOLAJ
Őserdőket irtanak ki a testápolószereink kedvéért?
A világ egyik legnagyobb vegyi és kozmetikai vállalata, a Unilever a BBC leleplező dokumentumfilmje után megváltoztatta részvételét Indonézia erdőgazdálkodásában: a döntés oka, hogy az országban az őshonos fafajtákat hatalmas területeken vágják ki és helyettesítik be frissen ültetett olajpálmákkal, melynek húsos gyümölcshéja szolgáltatja a kozmetikai termékek szinte minden fajtájához a növényi olajat. Az őserdők drasztikus kiirtása azonban hatalmas károkat jelent a bioszféra sokszínűségére nézve és a kivágott fákból rengeteg CO2-t szabadít fel, szennyezve a légkört.
Indonézia és Malajzia adják a világ pálmaolaj-termésének 80 százalékát. A termelésben Indonézia nemrég lehagyta Malajziát: idén 23 millió tonnát juttat a piacra szemben Malajzia 18,1 millió tonnájával.
A rotterdami és londoni székhelyű Unilever évente 1,3 millió tonna olajpálmát használ termékei előállításához. A cég már kötelezte magát, hogy 2015-től csakis olyan beszállítóktól vásárol pálmaolajat, amelyek megfelelnek a környezeti fenntarthatóság sztenderdjeinek.
Az elmúlt hónapokban a Unilever jelentős lépéseket tett ebbe az irányba: decemberben felmondta 32,6 millió dollár értékű szerződését a PT Smartlal, Indonézia legnagyobb olajpálmafa-szállítója, a Sinar Mas leányvállalatával, amely évek óta áll a támadások kereszttüzében őserdőket pusztító tevékenysége miatt. A közelmúltban a Sinart csapatostul hagyták el a nyugati székhelyű multicégek.
Február végén a Unilever továbbá kikötötte helyi beszállítóinak: nem szerződhetnek a Duta Palma társasággal sem. A döntésre a BBC egyik leleplező dokumentumfilmje késztette a vállalatot. A Duta Palma formálisan tagja az indonéziai és malajziai résztvevők által alapított Fenntartható Olajpálma Kerekasztalnak (RSPO), melynek feladata minősíteni e cégek tevékenységét környezeti szempontból. A Unilever elhatárolódása erős nyomást gyakorol a szervezetre, hogy szigorítsa a tagjai iránt támasztott követelményeket, valamint az ellenőrzést, hogy betartják-e azokat? Az RSPO-t már sok kritika érte azért, hogy hatékony szankciók híján csak valamiféle látszattevékenységet folytat.
Az erdőirtásért nemcsak a magánszektor, hanem a politikai vezetés is felelős: az indonéz kormány óriási területekre ad olajpálma-koncessziókat. Indonézia olajpálmafa-telepeinek egynegyede, mintegy 7,6 millió hektárnyi terület külföldi tulajdonosok, illetve külföldiek által birtokolt helyi cégek kezében van. Az ország mezőgazdasági minisztere március elején úgy reagált, "nem fair" a Unilever bojkott-akciója.
Az olajpálma-termesztés környezeti ára
A pálmaolaj a természet legtermékenyebb olajmagja, mert egy példánya több növényi olajat kínál, mint bármely más növényfajta (pl. szója, repce). A pálmaolajfa ültetése parlagon maradt földterületeken fenntarthatóbb módszer, mint őshonos őserdők és tőzegben gazdag erdőségek kiirtása, hogy annak helyén monokultúrás pálmaolajfa-ligeteket növesszenek. 1990 óta az ültetvényes fatermesztés közel fele az őserdők kárára történt - az őshonos fák kiirtásával. Ez állatfajok veszélyeztetetté válását okozta: a vadonban élő orángutánfajok, a szumátrai orrszarvúk, a szumátrai tigrisek és a kistestű elefántok a kihalás szélén állnak Indonéziában. Az erdőpusztítás és az ültetvények megjelenése ezenkívül gyakran okozott társadalmi feszültségeket.
Beérett a zöld kampány
A világ legnagyobb olajpálma-felvásárlójának minősülő Unilever legújabb döntései természetesen nem előzmények nélkül való: az óriáscég végre engedett annak a nyomásnak, amely környezetvédő csoportok és felelős fogyasztói szokásokat népszerűsítő szervezetek felől irányult rá.
Az erdőirtás hatalmas üvegházgáz-emissziót okoz, mert amikor kivágják a fákat, a bennük megkötött CO2-tartalom felszabadul és visszajut a levegőbe, felgyorsítva az éghajlatváltozást. Indonézia pontosan az őserdők kivágása miatt lett a világ 3. legnagyobb légszennyezője, amely címkét az indonéz kormányzat határozottan visszautasít.
- Amit tudni kell a környezetvédelmi termékdíjról
- Olcsóbb lesz az áruszállítás
- A mezőgazdaság 8 kitörési pontja
- GMO: mire számíthatnak a gazdák?
- 407 millió éves fát találtak
- Újabb olajömlés a tengerbe - ezúttal Európában
- Jó, hogy volt IMF-hitel: visszavásárolta a Molt a kormány
- Ültess egy fát a Kárpátokban!
- Olaj- és szállítmányozási multik udvara lesz az Északi-sark?
- Ismerős békeperspektívák: kié lesz az olaj?















