Lopta a napelemtető ötletét a Tesla vezére?

Egyedülálló újdonságként mutatta be a tech világ egyik szupersztárja, Elon Musk új, napelemes tetőcserepét. Valójában viszont úgy tűnik, van, aki már közel 10 éve gyárt hasonlót. Egyesek már bele is buktak hasonló termékbe, sőt, az is lehet, hogy a most bemutatott termék tervei sem Musk fejéből pattantak ki...

A Los Angeles-i Universal Studios udvarán rendezték meg a prezentációt, melyen a Tesla vezére, Elon Musk bemutatta legújabb, világra szóló találmányát, a napelemes tetőcserepet. Kiderült, hogy a cserép üvegből áll, némelyik modell kanyargós formájú, vagyis olyan hullámokat lehet kirakni belőle, mint amilyen a hagyományos tető. Musk négy félét mutatott be. Az egyik a toszkán, mediterrán tetőkre emlékeztet, a másik francia cserepekre, a harmadik szürke, a negyedik modernebb külsejű.

Mégsem annyira egyedülálló...

A Solar City, a veszteséges cég, amire Elon Musk korábban, a mostaniak fényében érthető módon ajánlatot tett, gyárat épít a New York állambeli Buffalóban, hogy a Panasonic-kal együttműködésben megindítsa a termék tömegtermelését. Ezzel Musk garantálni tudná, hogy olcsóbban állíthassa elő a terméket, mint a konkurencia. Ez ugyan Musk szerint nem létezik, valójában viszont nagyon is. A San José-ban működő SunPower Corp. szeptemberben azzal vádolta meg peres úton Musk vállalatát, a SolarCity-t, hogy tőlük lopta a cserép dizájnját. A SunPower olyan titkosított, "bizalmas" terveket is bemutatott, melyeket megosztott egy céggel, melyet később a SolarCity vásárolt fel.

Sőt, van, aki már csődbe is ment hasonló termékkel.

Elon Musk
Kép/Flickr

A Huffington Post állítása szerint egy testvérpár már 9 éve csinálja azt, amit Musk most forradalmi újításként mutatott be a sajtónak. A Luma Resources nevű startup cég Detroitban működik és már két nagyvállalatot is leelőzött a napenergia-termelő zsindelycserép piacra dobásában. A cég lassan egy évtizede abból él, hogy ilyen elemeket rak fel tetőkre és cége "sok elismerést szerzett ezzel", mondta a vállalat alapítója, Robert Allen a Huffington Postnak. Még Obama elnök is megemlítette az Allen fivéreket 2011-es State of the Union beszédében.

A Luma 2007-ben kezdte el árusítani azt a tetőpanelt, amiben egy fémlemezen található a napenergia-hasznosításra alkalmas szilícium-réteg. Némileg visszavetette a termék érvényesülését, hogy csak 2010 novemberében kapta meg a bizonyítványt, hogy megfelel a biztonsági előírásoknak. De még ez is jókor jött, hiszen éppen akkor készült a Dow Chemical Co. vegyipari óriás előállni egy hasonló termékkel. A Dow egymilliárd dollárnyi bevételt remél a saját cserepétől, e termékfajta amerikai piacát pedig 5 milliárd dollárra taksálta. Néhány hónappal a Dow újdonsága után a francia Saint-Gobain is előrukkolt egy hasonló megoldással, mely az Apollo II nevet kapta.

Eddig nem volt siker

Az épületbe ily módon integrált napenergiás megoldások (BIPV) azonban nem számítanak slágernek a piacon. A Dow 2016 júniusában beszüntette szolártetőcserepe gyártását. A Saint-Gobain még nyomul e piacon. Az elmúlt néhány évben legalább tucatnyi cég volt kénytelen bezárni kapuit (pl. Energy Conversion Devices Inc/UniSolar), mert nem jött be számításaik hasonló termékkel, állítja a Huffington Post.

A Luma eddig 750 000 wattnyi kapacitást értékesített és szerelt fel az USA-ban, Kanadában és Jamaikában. Hat munkással dolgoznak, akik kitanulták a szerkezet felszerelésének minden csínját-bínját. Az anyacégnél, az Allen Brothers-nél közel 50 alkalmazott képes a felszerelésre, ha nagy lenne az igény, de egyelőre ez nem fenyeget. Az eddig üzembe helyezett kapacitás nagyjából 150-200 lakóépületnek felel meg. Hogy miért ilyen keveset? Mert az új megoldás elég költséges. Egy átlagos családi ház 5,5 kilowattos rendszert igényel, ami 33 000 dollárba (9,15 millió forintba) kerül felszereléssel együtt. Ehhez még hozzá kell számolni a villanyszerelő díját, aki a beiktatja a ház áramhálózatába a napenergiás eszközt. Az 5,5 kilowattos rendszer a napsütéses helyeken képes kiváltani az áramfogyasztás akár 80%-át is.

Musk komplex tervének legnagyobb újdonsága a termékek közötti szinergia: az elektromos Tesla-gépjárműihez készülő lítiumionos akkumulátorok képesek a felhalmozott napenergiát tárolni az esti órákban, így vélhetően össze lehet majd kötni őket a szolárcserepekkel.

Homályos részletek

Furcsa módon arról nem esett szó, hogy vajon mennyibe kerülnének a cserepek és mikortól lennének kaphatók a boltokban. Ez egyébként nem meglepő annyiban, hogy Musk esetében sosem ilyen egyszerűek a dolgok. A Tesla tervezett csúcstermékét, a Model 3 elektromos autót eredetileg 2017-ben dobták volna piacra, majd Musk későbbre tolta. A jelenlegi időzítés elég homályos: "2018 közepén vagy később". Pedig már most 400.000 ember fizetett be rá előleget. Az elemzőknek pedig gondja van az említett akkuval is, ami tárolja az esti órákban a napsütéses órákból származó energiát. Az ugyanis olyan drága, (5500 dollárba, vagyis 1,52 millió forintba) kerül, hogy ennél olcsóbb, a hálózatból vásárolt éjszakai áram. Musk azt hangsúlyozza, a klímaváltozás szükségessé teszi a megújuló energiákra való átállást és hogy felhagyjunk a fosszilis energiahordozók elégetésével.

Arról egyelőre halvány sejtése sincs senkinek -talán még Musknak sem-, hogy a Powerwall akku vagy a szolárcserép előállítása mikor válhat rentábilissá. A Powerwallból eddig 300 megawatt/óra kapacitást helyezett üzembe a Tesla 18 országban.

A SolarCity vételi ajánlatáról (a háttérről és okokról itt olvashat részletesebben) várhatóan november 17-én szavaznak a részvényesek. Musk körül gyülekeznek a viharfelhők, de hát ez mindig is így volt, hiszen termékei alapvetően ráfizetésesek. Musk cégeinek részvényesei túlnyomó részben az ő rajongói, ezért nem lehetetlen, hogy az ügylet megvalósul. A Wall Street viszont fanyalog.

A híres hedge fund-menedzser David Einhorn, a Greenlight Capital feje New Yorkban kritizálta az üzletembert, mondván csak hangzatos bejelentésekben és prezentációkban erős, cége üzleti eredményei csapnivalóak. A Tesla részvényesei négy keresetet nyújtottak be Musk ellen, azt sérelmezve, hogy nem tartja szem előtt az érdekeiket a SolarCity felvásárlásával és az akvizíció megnehezítené az új autó, a Model 3 elkészítését, melytől a Tesla jövője függ.

Forrás: YouTube, Huffington Post, Bloomberg

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo