Megnyitott az első újrahasznosító pláza

Megnyitott az első olyan pláza, ahol kizárólag újrahasznosított termékeket árulnak. Az egyik osztályon leadhatjuk, ami már nem kell, a többi tizennégy szaküzletben pedig megvehetjük, amire szükségünk van, a bútortól az it-cuccokig.

Az újrahasznosítás már nem csak a lelkes amatőrök, otthoni barkácsolók terepe többé. Svédországban megnyitott a világ első megjavított és újrahasznosított termékeit árusító plázája. A ReTuna Återbruksgalleria magában foglal egy újrahasznosító központot, ahol a látogatók leadhatják azokat a tárgyaikat, amelyekre már nincs szükségük, majd vásárolhatnak valami újat, épületen belül.

Kép:ReTuna Återbruksgalleria

A leadott termékeket osztályozzák és a megfelelő műhelybe kerülnek, ahol megjavítják, felújítják azokat. Aztán a pláza tizennégy szaküzletének egyikébe kerülnek, melyek között van bútor, számítógépes felszerelés, játék, ruha, bicikli, de még kertészeti bolt is.

A pláza amellett, hogy hatékonyan segít a túlzott fogyasztás csökkentésében, a helyi gazdaságot is támogatja: 50 új munkahelyet jelent a szerelők és eladók foglalkoztatása révén, ráadásul a 14 üzlet mellett helyi művészeknek és startupoknak is olcsó ingatlanbérlési lehetőséget kínál. A javítás és újrafelhasználás révén nagyságrendekkel csökkent a helyi önkormányzat által ártalmatlanításra szoruló hulladék mennyisége is, ami további jelentős megtakarítást jelent.

Megnyílt a lejárt szavatosságú élelmiszerek áruháza
Lejárt szavatosságú, de fogyasztható élelmiszereket kínáló üzletet nyitottak Angliában. Mindenki annyit fizet, amennyit tud, szabott árak nincsenek. A siker óriási, a projektnek pedig még a neve is jó: The Real Junk Food Project, vagyis valódi junk food.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo