Mézet és áramot is termel az erőmű

A napelemek mellé méhkaptárakat is telepítettek az osztrák főváros legnagyobb közösségi naperőművében, Liesingben. A két focipályányi területen így évi egymillió kilowattóra zöldáramot és száz kiló virágmézet is termelnek.

Három éve mintegy négyszáz háztartást lát el zöldárammal Bécs legnagyobb közösségi naperőműve, amely a város déli részén, a 23. kerületben található. A létesítmény két focipályányi területen, zöld környezetben helyezkedik el, ahol a négyezer napelem mellett most már tíz méhkaptár is sorakozik. Ezek összesen mintegy egymillió csíkos rovarnak adnak otthont. A méhcsaládokat a naperőművet üzemeltető Wien Energie és a Városi Méhészek Egyesülete költöztette Liesingbe a méhvédelmi program keretében. (A szorgos kis rovarokat ugyanis számos veszély fenyegeti.) Ennek során nemcsak védelmi mezősávokat hoztak létre a létesítmény körül, de a sávok speciális gondozásával – például szakaszos kaszálással – egész évben sokszínű életteret kínálnak a rovaroknak.

A területen 2013 óta már zajlik egy fajvédelmi program, amelynek keretében megállapították, hogy a napelemek közötti területek kiváló természetes életteret biztosítanak növényeknek és állatoknak egyaránt. Az építési technológiának és a vegetáció speciális kezelésének köszönhetően különösen jól érzik itt magukat a különböző csigák, gyíkok, az éjjeli pávaszem, a mezei hörcsög valamint a tücsök-, sáska- és szöcskefélék is. Ezt a programot egészítették ki most a méhekkel - amelyek a környékbeli kistermelőknek is hasznot hajthatnak.

Foto: Martin Steiger, Kép: WienEnergie

„A megújuló energia felhasználási lehetőségeinek kiépítése során két tényező fontos a számunkra: a projekteket a lakossággal közösen valósítjuk meg, és száz százalékban a környezetvédelmet kell szolgálniuk” - hangsúlyozta Karl Gruber, a Wien Energie ügyvezető igazgatója. A liesingi közösségi naperőmű például hatszáz bécsi hozzájárulásával valósult meg, és évi 1 millió kilowattóra zöldáramot termel. „Vagyis egy kilowattóra zöldáramra egy mézelő méh jut” – teszi hozzá Gruber.

A Wien Energie 2012 óta összesen 25 közösségi erőművet hozott létre, amelyből 23 naperőmű, kettő pedig szélerőmű. A projektekben mintegy hatezer bécsi vesz részt több mint 27 millió euróval. A közösségi erőművek fennállásuk óta 21 millió kilowattóra zöldáramot termeltek, ami évente 7.800 tonnányi szén-dioxidtól kíméli meg a környezetet. A Wien Energie célja, hogy 2030-ig megduplázza, vagyis 40 százalékra növelje a megújuló-energiafelhasználást. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi nyolcszázezer helyett 2030-ban már 1,5 millió embert lát majd el zöldárammal. A vállalat a következő években 460 millió eurót fektet be a megújuló energiába.

Kis országok a világ szolárnagyhatalmai között
Növekedik az emberiség áraméhsége, de nem mindenütt nő kellő mértékben a megújuló energia aránya az energiamixben. Ebből az összesítésből kiderül, mely országokban legnagyobb a kiépített napenergia-kapacitások. Nem kell sem mediterrán országnak, sem nagy országnak lenni ahhoz, hogy nagyok lehessünk a napenergiában.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo