Mint nálunk: kastélyrenoválásra ment a BP kártérítése

2016. január 17. vasárnap - 10:01 / klímablog
  •    

Sok-sok olaj elfolyt, sok-sok élőlény belehalt, és jó pár milliárd dollárnyi kártérítés lett kifizetve. Ebből 1,8 millió dollárt kastélya renoválására költött Alabama kormányzója. Mindezt azután, hogy ex-felesége két partmenti ingatlant nyúlt le, amikor elvált tőle.

Robert Bentley, Alabama második mandátumát töltő republikánus kormányzója úgy gondolta, helyénvaló dolog a munkakörével járó nyaraló felújítására használni annak a pénznek egy részét, amit az olajszennyezésért fizetett kártérítésként Alabama államnak a British Petroleum, miután jócskán összeszennyezte a Mexikói-öböl ökoszisztémáját. A szóban forgó ház Baldwin County-ban a mindenkori kormányzó nyaralójaként szolgál, nem a fő bázisának, vagyis szolgálati lakásának.

A dolog pikantériája, hogy Bentley a törvények értelmében nem jelöltetheti magát a kormányzói posztra harmadik alkalommal, így választási vesztesége nem lehet a dologból. Bentley azzal védekezett, hogy az ingatlan az állam tulajdonában van és annak felelőssége megfelelő állapotban tartani. Különben is, a sajtó csak azért fújja fel a dolgot, mert partmenti ingatlanról van szó. Ha az erdőben lenne eldugva, senkit nem érdekelne.

Robert Bentley, alabamai kormányzó és rezidencia-renováló
(fotó: wikipedia)

Az ügy azért is visszatetsző, mert Alabama költségvetési problémákkal küzd. A kastély egyébként valóban rossz állapotban volt, miután 1997-ben a Danny hurrikán megrongálta.

2015-ben Alabama 2 milliárd dolláros kártérítési egyezséget kötött a BP-vel, miután 2010-ben sürgősségi alapon 25 milliót kaptak a cégtől.

A kormányzó tagadta az állam főszámvevőjének vádját, hogy azért támadt ingerenciája a parti nyaraló renoválására, mert válása elvitte két partmenti házát. (Az újítási munkálatok terveit augusztus 27-én nyújtották be, a feleség augusztus 28-án nyújtotta be a válókeresetet.)

A vállalkozási történelem egyik legdrágább baklövése
Még többe fog kerülni a BP-nek a Mexikói-öbölben 2010-ben történt olajszennyezése, mint azt a vállalat vezetői gondolták. A jogi galibát két szó okozta: a bevételkiesés és nyereség-elmaradás miatt kártérítést követelőknél nem definiálták, mit jelent a ”forgalom” és a ”kiadás”.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor