Mitől lesz fenntartható az otthonunk?

A fenntartható életmód részeként az energiafelhasználás csökkentése és az élhető belső környezet kialakítása is fontos téma volt az október közepént alakult „Green Growth Leaders" (GGL) nemzetközi szervezet konferenciáján. A zöld gazdaságot és a fenntartható növekedést konkrét lépésekkel támogató kezdeményezéshez olyan szakemberek adták nevüket, mint a közismert brit szociológus, Anthony Giddens vagy Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) igazgatója.

A konferencia „Fenntartható Életmód az Épületekben" című előadása kapcsán született kulcsmegállapítás szerint az energiafelhasználás csökkentésének és az élhető belső környezet kialakításának egymást erősítve, egyensúlyban, egyidejűleg kell megvalósulnia az építkezésben.


Kép: sxc

A skandináv Monday Morning kutatóközpont által alapított Green Growth Leaders (GGL) kezdeményezés szeptemberben jött létre Koppenhágában. Élén egy, a környezettel harmóniában gyarapodó társadalom mellett elkötelezett 30 főből álló tanács áll (Green Growth Council), köztük a politikai élet, a tudomány, a társadalom és az üzleti élet olyan jelentős alakjaival, mint a neves brit szociológus Anthony Giddens vagy a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) igazgatója, Nobuo Tanaka. A GGL elsődleges célja a gazdaság „zölddé formálásának" konkrét lépésekkel történő támogatása, felgyorsítása. Az erősebb gazdaság- és klímapolitikának még kedvezőbbek a gazdasági hatásai. A szakemberek szerint középtávon gazdasági előnyökkel jár az ipar és a kereskedelem zöldítése és új munkahelyeket teremt.

Fenntartható életmód az épületekben
Élhető otthon: akkor tekinthető egy épület fenntarthatónak, ha energiafelhasználása alacsony, megújuló energiaforrásokat használ, és a lakók kölcsönhatásban állnak az épülettel: ezen kritériumoknak egyidejűleg kell érvényesülniük
Költségek/haszon: ha nem pusztán az építési, hanem az épület fenntartási költségeit is figyelembe vesszük, akkor a fenntartható épületek anyagi szempontból is megtérülő beruházások
Innováció: az épületek felújítása és az újak építése során innovatív megoldások és folyamatok használata szükséges; napjaink építészetének kutatásalapúnak kell lennie, és az építészeti döntések előtt a megfelelő hatásvizsgálatokat is el kell végezni, az eredményeket pedig pontosan dokumentálni kell.

A GGL által október 12-13. között Koppenhágában megrendezett konferencián a résztvevő több száz szakértő workshopok alkalmával elemezte a zöld gazdaság lehetőségeit.

Az előadások célja az volt, hogy azok alapján a szakmai tanács meghatározhassa, majd konkrét cselekvési terv keretében a nyilvánosság elé tárja a fenntartható életmód és építkezés társadalmi és gazdasági előnyeinek gyakorlati lépéseit.

További lépésként 2011 végén éves jelentés is készül, amely a zöld gazdaság állapotát elemzi szektorról-szektorra, országról-országra lebontva. Ezen kívül iránymutatásként a fenntarthatóságot célzó megoldásokat is kínál majd ez a riport.

Fenntartható építészet

A fenntartható életmód elkötelezett híveként a VELUX Cégcsoport stratégiai partnerként csatlakozott a szervezethez. „Mert a szervezet a fenntartható építkezés terén is a gyakorlati megvalósításra kívánja helyezni a hangsúlyt a sokszor szavak és elhatározások szintjén megrekedő hasonló egyesülésekkel szemben. Különösen fontos ez Magyarországon, hiszen, a hazai épületek 80 százaléka a mostani energetikai szabványoknak sem felel meg, arról nem is beszélve, hogy 2020-tól az EU még az eddigieknél is szigorúbb szabályozást ír majd elő."- nyilatkozta Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának ügyvezetője.

Az Európai Unió lakossága idejének 90 százalékát tölti a négy fal között, ezen épületek 30 százalékában azonban nem biztosítottak az egészséges élet feltételei. A kellemes beltéri klímát biztosító, fenntartható épületek - függetlenül attól, hogy felújítottról vagy újépítésűről beszélünk - jótékony hatással vannak az ott tartózkodók közérzetére, koncentrációs képességére; a diákok teljesítményét akár 20 százalékkal növelhetik, de pozitívan hatnak a felnőttek munkateljesítményére is, valamint otthonunk „élhetőségét" is fokozzák. A zöld építés létfontosságú a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében és az erőforrás-hatékonyság növelésében. Európa épületeinek zöldebbé tétele háromszoros előnnyel jár, a Föld, annak lakói, és a gazdaság szempontjából egyaránt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo