Több mint száz év után először egy napig szén nélkül működött Britannia

Április végén jelentette a BBC, hogy Nagy-Britannia az 1880-as évek, vagyis az ipari forradalom óta először egy teljes napig szénnel termelt áram nélkül működött.

A brit elektromosáram-ellátó hálózatot és az elosztó rendszereket működtető National Grid szerint "vízválasztó", hogy Nagy-Britannia 24 órán keresztül képes volt szénerőművek előállította energia nélkül működni - közölte a BBC. Ez előtt a leghosszabb periódus 19 óra volt, tavaly májusban. Azelőtt viszont, úgy gondolják, utoljára 1882-ben fordult elő olyan, hogy szénből való energia nélkül működött az ország. Akkor nyílt meg ugyanis az ország első széntüzelésű generátora.

Kép:Pixabay

A próbálkozások mögött határozott cél áll: a britek 2025-ig az utolsó széntüzelésű erőművet is fel akarják számolni a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Ha 2025-re Nagy-Britannia leállítja összes szénerőművét, évente akár 2870 életet is megmenthet: ezek közül több mint 1300-at a kontinensen.

Azon a bizonyos pénteki napon, amikor a britek szén nélkül kaptak energiát a szolgáltató közlése szerint az áram mintegy fele földgázból származott, körülbelül negyedét pedig nukleáris létesítmények adták. A többit importált energia, szél- és biomassza erőművek biztosították.

Három éve nem nő az energiatermelés okozta szennyezés

2016 már a harmadik év volt, hogy az energiatermelés üvegházgáz-kibocsátás nem nőtt globálisan, derült ki a párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szokásos éves összesítéséből. Az örvendetes trend hátterében egyrészt a megújulók térnyerése, másrészt a széntüzelésű erőművek kéményeire helyezett karbonmegkötő berendezések állnak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo