Tömegtermelésbe kerül a szemétből készült Adidas cipő

Komolyan gondolja az Adidas, hogy kiáll a környezetvédelem és a hulladékújrahasznosítás mellett. Piacra kerül az első, tömeggyártott széria a tengerből kihalászott hulladékból készült sportcipőből, sőt a sztárfocistákat is újrahasznosított mezbe öltöztetik.

A sportruhagyártó márka tavaly mutatta be a cipőt, amelyben az óceán mélyén használt eresztőhálókat és a felszínen lebegő műanyag-szemetet hasznosítják újra. Mostanra továbbléptek a rendkívül innovatív koncepcióval, és tömeggyártásba küldik a Parley óceánmentő szervezettel közös projekt eredményét. A Parley x adidas UltraBOOST Uncaged nevű modellből a hónap folyamán valamikortól hétezer pár lesz elérhető a háromcsíkos márka honlapján. És ez még mindig csak a kezdet, a márka közlése szerint 2017-ben egymillió pár óceáni szemétből készült cipőt akarnak piacra dobni.

A cipő 95 százalékban a Parley által szállított, az óceánból kihalászott műanyagból készül, a maradék 5 százalék újrahasznosított poliészter. A dizájn pedig az óceán hullámait idézi majd fel - egyébként a hálók vonalának beépítésével.

Kép:Adidas

De nem ez az egyetlen termék, ahol újrahasznosítják a kihalászott hulladékot: a világ legnagyobb futballklubjai közül kettő, a Real Madrid és a Bayer München focistái is ebből készült új mezekben játszanak majd. A szemétből készült alapanyagból varrt mezekre még a nyomatokat is környezetbarát festékkel viszik majd fel.

Kép: Adidas

És, hogy miért olyan fontos, hogy kezdjünk végre valamit az óceáni szeméttel? Mert, ha így folytatjuk, négy év múlva több szemét lesz a tengerben, mint hal.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo