2010. május 30. 18:22 | klímablog/MTI
kulcsszavak:természeti katasztrófa, olaj, budapest
KATASZTFÓFA
Újabb kudarc és legalább 65 millió liter olaj a tengerben
Barack Obama amerikai elnök a BP lépései kapcsán azt hangsúlyozta: a szakemberek szerint a sikerre vonatkozó remények, az első kedvező beszámolók ellenére komoly esély volt arra is, hogy a nehéziszap pumpálása nem hozza meg a kívánt eredményt. Obama szerint a tervbe vett új módszer is elég kockázatos, ilyen megoldást eddig még sohasem alkalmaztak. Mint nyilatkozatában közölte: Mary Landry, a parti őrség ellentengernagya megbízta a BP-t az új eljárás végrehajtásával, amelynek során a sérült csővezetéket levágják, s zárószelep szerelésével vetnek véget a szivárgásnak.
Napi 3 millió liter olaj ömlik
Obama azt követően nyilatkozott, hogy pénteken már másodízben utazott délre a platformrobbanás óta; ismét Louisiana államban tett látogatást, hogy tájékozódjon a katasztrófaelhárítási műveletekről és felmérje a károkat.
Az olaj az április 20-án történt platformrobbanás óta folyik a tengerbe. A tengerentúli sajtó az amerikai történelem legsúlyosabb olajszennyeződéséről beszél, miután az amerikai földtani intézet csütörtökön azt közölte: úgy becsülik, hogy már 17-39 millió gallon (64-147 millió liter) olaj ömlött ki a kútból. Az intézet szerint eddig naponta átlagosan 12-19 ezer hordó (1,9-3 millió liter) olaj ömlött a vízbe az 1500 méteres mélységben.
- Újfajta üzemanyag lesz elérhető Budapesten
- Irén nem volt olyan veszélyes, mint várták
- Újabb olajömlés a tengerbe - ezúttal Európában
- Fukushima: amint lehet, újraindulnak az atomerőművek
- Katasztrófa-szimuláció: a vihar mindent letarolt...
- Jó, hogy volt IMF-hitel: visszavásárolta a Molt a kormány
- Klímaváltozás miatt erősödnek az erdőtüzek
- Olaj- és szállítmányozási multik udvara lesz az Északi-sark?
- Katasztrófa-forgatókönyvek: a tengerszint-emelkedés hatásai
- Ismerős békeperspektívák: kié lesz az olaj?













