Fenntartható fejlődés

Globális a felelősségünk

Ki milyen válaszokat ad személyes életvezetésében, gondolkodásában és munkájában a felgyorsuló életmódunk által előállt kihívásokra? Ki milyen következtetéseket szűr le összetett globális világunk hatalmas változásai közepette, milyen orientációs pontokat talál magának, amikor többé nem egyértelműek az értékek, és megkérdőjeleződnek a korábbi gondolatminták? Ezekről kérdezzük a magyar közélet és "közbeszéd" jeles gondolkodóit, az üzleti és kulturális élet szereplőit most induló sorozatunkban. Elsőként a modernitásról s a modern korról gondolkozó filozófust, a hamarosan nyolcvanesztendős Heller Ágnest kérdeztük.

Fenntartható fejlődés

A túlsúly ellen

Kormányzati terv: 2020-ra legyen 15 százalék az összes energián belül a megújuló energiahordozók részaránya, s haladja meg a 186 petajoule-t a biomasszából előállított fűtőérték. Vajon ennyi "átállás" kellő alternatívája a mai hagyományos energiaellátásnak?

Fenntartható fejlődés

A múlt nem tér vissza

Fenekestül fordult fel a világ az elmúlt hónapokban. Azt látjuk, érezzük, hogy már semmi sem működik úgy életünkben, ahogy eddig. Eljártunk dolgozni, vállalkoztunk, s nagyjából tudtuk, mi fog következni tetteinkből. Csak viszonylagos biztonság volt ez, de a mai állapotokhoz képest visszasírásra érdemes.

Alternatív energia

A gázmizéria alternatívái

Arra jó volt a gázcsap elzárása, hogy a közvélemény ráérezhetett: valóban nincs más választásunk, mint az, hogy alternatív megoldások sokaságával - legkézenfekvőbb módon az elérhető megújuló energiahordozók hasznosításával - kiváltjuk a földgázt, a kőolajat, a szenet. A gázcsapot ugyan kinyitották, de mintha még mindig nem nyitották volna elég nagyra azt a kaput, amelyen beáramolhat a gazdaság szereplőihez a megújuló energia hasznosítását elősegítő érdekeltségek rendszere.

Alternatív energia

Karizmatikus kar születik

Ez a reklám helye: a rektor és kutatótársai biomassza-erőművet készítő vállalkozásokat keresnek, hogy 1-20 megawattos, itthon gyártott berendezésekkel lehessen ellátni a sarjadzó piacot. Miért is? Azért, mert talán százszámra is kellhet az ilyen kisközösségeket kiszolgáló, olcsón üzembe helyezhető szerkezet, melynek az energiaellátásához a technológiát - a fás szárú növények termesztését - is szinte tálcán kínálja a Károly Róbert Főiskola alkotóközössége.

Fenntartható fejlődés

Napkelte a jobb féltekén

A számokban utazó, lineáris gondolatmenetű, érzelemmentes, az agy bal féltekéjére jellemző mentalitás teremtette meg az információs társadalmat. A tudásmunkásoktól azonban átveszik az irányítást a konceptuálisan gondolkodó, kreatív, képzelőerővel és fejlett érzelmi intelligenciával bíró, jobb féltekés egyéniségek - ők lesznek a társadalom és az üzleti világ új vezetői. Új korszakba lépünk, amelyben a siker eléréséhez új tudatállapot szükséges, a korábbi képességek nem lesznek elegendők. Könyvében Daniel H. Pink az új érát és korszellemet konceptuális kornak nevezi.

Európa

Ismeretlen Európa

Jó, hogy a válság időszakában nem vagyunk kitéve nyílt protekcionizmusnak, elképzelni is rossz, mi lenne, ha az európai országok a recesszió miatt nyílt kereskedelmi háborúba keverednének egymással. Az unió ad megoldást erre. A napi problémákkal küszködve hajlamosak vagyunk figyelnem kívül hagyni a nagy összefüggéseket, pedig lehet, hogy ezek nélkül még nagyobbak lennének a gondjaink, mondja dr. Fazakas Szabolcs európai parlamenti képviselő, akivel nemcsak a krízisről, az aktuális energiagondokról, hanem a közelgő európai parlamenti választásokról is beszélgettünk.

Üzlet

Válságos reklámhatások

A reklámpiac várhatóan zsugorodni fog, ami különösen az elmúlt évek, évtizedek folyamatos növekedése miatt lesz fájdalmas az összes szereplő számára. Előtérbe kerül a PR és az on-line megjelenés, de a direkt marketingnek is jók a kilátásai. A hirdető cégek egy luxust azonban biztosan nem engedhetnek meg maguknak. Azt, hogy leálljanak.

Üzlet

Válságban is nyerő

A kkv-k egyik legnagyobb problémája a kommunikációs tudás hiánya, fontosságának fel nem ismerése. A recesszió időszakában ez akár a végzetük is lehet. Mert most talán fontosabb, mint valaha a pozitív kommunikáció, termékeink, szolgáltatásaink speciális, máshoz nem hasonlítható, mástól megkülönböztető ismérveinek pontos célba juttatása, a világos üzenetek megfogalmazása és elterjesztése magunkról.

Üzlet

Lehet-e még rosszabb?

Mivel lehet a válság hatását enyhíteni? Csak a gazdaság élénkítése lehet kitörés a fuvarozási szektor számára is. De most fejleszteni, kapacitást növelni nagyon is kockázatos. Viszont kitörési pont lehet még klaszterek, beszerzési társaságok létrehozása is.

Fókuszban

Tudatosan ez is olcsóbb!

A vállalatok energetikai költségeinek optimalizálásában meglepően komoly tartalékok rejlenek. Akár új villamosáram-szolgáltató választásával, az alternatív energiaforrások kiaknázásával, akár az informatikai megoldások ésszerűsítésével jelentős megtakarításokat lehet elérni. Ráadásul az energiafelhasználás a vállalat környezettudatosságának is komoly fokmérője, a költségoptimalizálás tehát a „zöldülés" felé vezető úton is fontos előrelépést hozhat.

Fókuszban

Bércsökkentő technikák

A vállalkozásoknak komoly terhet jelentenek a bérek és azok járulékos költségei, ezek a kiadások a mostani költségérzékeny időszakban akár kritikus helyzetet is előidézhetnek. A ráfordítások lefaragásának egyik lehetséges, de drasztikus módja a munkatársak elküldése. A bérterhek optimalizálásának számos más eszköze is létezik.

Uniós pályázatok

A tudás tudása

Az innováció fontosságának társadalmi tudatosítására, a tudományos és technikai ismeretek, a K+F eredmények terjesztésére kínál forrást a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Mecenatúra pályázata. A társadalmi beágyazódás érdekében fontos lenne, hogy a jól működő, innovatív vállalkozások eredményei rendre megjelenjenek a médiában.

Információ és kommunikáció

Szárnyalás után stagnálás?

Kevés olyan szegmense van a hazai gazdaságnak, amely a közeljövőben bővülésre számíthat. A hordozható számítógépek piaca talán ilyen, bár szakértők szerint az eddigi lendületes szárnyalás 2009-ben biztosan megtorpan. Annak ellenére óvatosak a várakozások, hogy a válság miatt a cégek figyelme a minél hatékonyabb működésre terelődik, ez pedig a mobilitás dinamikus előretörését is jelentheti.

Információ és kommunikáció

Egyenrangúsodó mobil

Egy kis- és középvállalkozás számára a költségek féken tartása kulcsfontosságú, de fontos a minőségi kommunikáció, a mobilitás és a biztonság is. Ezek szerencsére nem mondanak ellent egymásnak. A jól átgondolt és előre megtervezett kommunikációs megoldás nagyban elősegítheti a vállalat működésének, az erőforrások hatékony kihasználásnak javulását, ezáltal jelentős megtakarításokat eredményezhet a cégnek.

Autó

Családban marad

Sok család döntött a Zafira mellett az elmúlt években, nem véletlenül. Tágas és praktikus buszlimuzin, amely a család összes tagját és holmiját garantáltan elviszi. Ha helykínálatával ki is emelkedik a Zafira, külsejével azonban beleszürkül az utcaképbe. Más téren is a fejére nőtt a konkurencia.

Humán

Optimizmussal a válság ellen

2008 karácsonya táján sosem látott egységben állt a közvélemény elé a fővárosi közgyűlési minden politikai frakciója. A BOM kezdeményezését támogatták, pályázat benyújtását a budapesti olimpia megrendezésére, s mindent, ami ezzel jár. Lehet, megértették: többről van szó, mint olimpiáról.

Humán

A provokatőr

A multikulturális üzleti szemléleten nevelkedett fiatal (42) menedzser, Drajkó László alig másfél éve került a világ legnagyobb szoftvercége hazai leányvállalatának élére. A szakma számára egyáltalán nem okozott meglepetést a kinevezése. Inkább természetesnek tartották, hogy Drajkó ismét egy multinacionális IT-vállalatot vezet, mint tette ezt szinte mindig, viszonylag rövid pályafutása során. A szakmai körökben ismert és elismert fiatalember még egy erénnyel büszkélkedhet: rendkívül népszerű, emberi kvalitásai okán.

Pénz

Hitelre fel!

A pénzek nem jutnak el elég gyorsan a gazdaság szereplőihez. Ezt február elején tette szóvá a kormány. A hónap közepén már a jelenlegi válságban a vállalkozások számára különösen fontos kedvezményes forgóeszközhitel közvetítéséről írt alá szerződést ünnepélyes keretek között a gazdasági tárcavezető és öt kereskedelmi bank. Ezzel az összesen 140 milliárd forinttal együtt a mintegy 1000 bankfiókban kínált mikrohitel, beruházási hitel és a különböző hitelgaranciák révén közel 550 milliárd forintnyi forrás áll a vállalkozások rendelkezésére.

Uniós pályázatok

Mentőpénzek

A világ mozgatórugója most, sajnos, a válság. Azonban a recesszió kiváltotta pozitív esemény is van: ez az európai uniós pénzcsapok kinyitása. Most talán a legszélesebb körben lesznek elérhetők azok a támogatások, amelyeket korábban csak a legfelkészültebbek tudtak megszerezni beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez, képzésre, piacszerzésre, klaszteresedésre.

Társadalom és gazdaság

A paradigmaváltás mibenlétéről

Markáns vélemény jelent meg a Piac & Profit idei első számában jelenlegi helyzetünkről, ennek okairól és az előrelépéshez szükséges teendőkről. A vitacikk kapcsán az elkerülhetetlen paradigmaváltás mibenlétéről, társadalmi, tudati összefüggéseiről beszélgettünk az írás szerzőjével, a Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság szakosztálya elnökével és a szakosztály elnökségének két tagjával.

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.