2012. február 4. szombat - Csenge, Ráhel napja
Hírlevél: OK
Superbrands Hirlapom RSS Kedvencekhez!

Társadalom és gazdaság

Magyar lelki látlelet - interjú Buda Bélával

A mai ember egész egyszerűen nem tudja kezelni a jelenlegi társadalmi valóságot. Nagyon esetleges, hogy mit ért meg belőle, mondja Buda Béla aki szerint emellett a magyar lakosságban nagyon rosszak a megküzdési mechanizmusok, az emberek nehezen tudják túltenni magukat a lelki megterhelésen, traumán. A pszichoterapeuta úgy érzi, új értékmódosító mozgalmak fognak létrejönni a világban.

Pénzek

Bűnbakok vagy felelősök?

Magyarországon a banki ügyfelek - lakosság és vállalatok - azonnal érezték a válság negatív hatásait, egyrészt a megemelkedett hitelköltségek, másrészt a visszautasított hitelkérelmek révén. Nem véletlenül kerültek a bankok a kormányzati intézkedések és a kommunikáció középpontjába. És ahogy Amerikában és Európa-szerte, jelenleg Magyarországon is erősen negatív a megítélésük. A háttérben húzódó okok azonban árnyalják a képet.

Üzlet

Előre fuss!

A magyar cégvezetők jelentős része csak most döbbent rá, hogy a növekedés nem állandó, és a visszaesés nemcsak a cégét, de a magánvagyonát is fenyegeti. A Piac & Profit által megkérdezett szakértők a piaci ismereteket, az érzelemmentes racionalitást és a hatékonyság helyes kezelését kérik számon a gazdaság gerincét adó kkv-szektor képviselőin.

Humán

Stresszpiac

A stresszbetegséget napjaink népbetegségének tartják, az érintettek hatalmas és folyamatosan növekvő tábora pedig szinte mindenre képes a probléma leküzdéséért. Igényeik kielégítésére folyamatosan megújuló kínálat jellemzi a piacot, új és még újabb tréningek, kezelések és tabletták jelennek meg, de vannak egészen extrém megoldások is, amelyek azonban a lelkiállapot és idegrendszer mellett legtöbbször a pénztárcára is jelentős hatással vannak.

A siker nyomában

A nyitottság ereje

A bankár szó hallatán általában férfira gondolunk, pedig nem egy bank élén női vezető áll. Ilyen például a Volksbank is, amelynek vezérigazgató-helyettese immár nyolc éve Skonda Mária. A szakember a nyitottság és a pozitív gondolkodás erejéről beszél és arról, hogy a válság hatására milyen új értékek kerülnek előtérbe.

Fenntartható fejlődés

GDH: Gross Domestic Happiness

A társadalmi változásokkal kapcsolatban bevett gyakorlat emlegetni a „soft power"-t, de még ezt is főként úgy értelmezik, mint mások befolyásolásának bújtatott módját. Holott a társadalomnak sok más „puha" tényezője is van, melyeket GDP-tudatos és profitcentrikus világunkban nem vesznek komolyan.

Társadalom és gazdaság

Válság és átrendeződés

Miközben mostanában többnyire pozitív hangvételű elemzések születnek, a Magyar Fejlesztési Bank nyár elején készült makrogazdasági áttekintése szerint 2009-ben a globális gazdaság akár 3-4 százalékkal is eshet, 2010-re pedig csupán stabilizációra van kilátás, semmint fellendülésre. Gál Péter professzor, az MFB vezető közgazdásza szerint ebben a helyzetben új, a korábbinál összehangoltabb gazdaságpolitikai irány kialakulására van szükség világszinten. Eközben a hazai vállalkozások megpróbálják túlélni a nemzetközi és hazai makrogazdasági környezet hatásait.

Információs társadalom

Spektrumnyereség

Az analóg televíziózás által lefoglalt jó minőségű, alacsony tartományban lévő frekvenciák mintegy háromnegyede felszabadul 2012-ig a digitális televíziózásra való átállás miatt. Ez jelentősen gyorsíthatná a szélessávú internet terjedését, kérdés azonban, hogy ki és hogyan fogja meghatározni a követendő spektrumpolitikát. Az Amerikai Egyesült Államok és Japán már lépett a digitális hozadék hasznosításában, Európa pedig igyekszik nem lemaradni.

Ajánló

Bóvlikaja Zrt.

Több könyv tényanyagát foglalja magában a Food, Inc. című dokumentumfilm, mely az amerikai élelmiszer-előállítás minőségromlásáról, annak egészségi, környezeti és evolúciós veszélyeiről, valamint a növények kémiai és genetikai manipulációjáról rántja le a leplet. Robert Kenner meghökkentő látképét a Hongkongi Filmfesztiválon néztük meg.

Társadalmi felelősségvállalás

Világjobbító világsztárok

„Charitainment". A charity - jótékonyság - és az entertainment - szórakoztatás - szavak összegyúrásából jött létre az új jelszó, amely a filantrópia ma talán legdivatosabb formáját takarja. Milyen hatása van a sztárok társadalmi felelősségvállalásának? Mekkora pénzeket képesek megmozgatni? Közvetlen befolyást tudnak gyakorolni a politikusok döntéseire? Világsztárok beszéltek a Piac & Profitnak arról, miért áldozzák idejüket, energiájukat és pénzüket közhasznú ügyekre.

Pénzek

Pályázati boom

Az idei év a vissza nem térítendő uniós támogatások pályázati feltételeinek könnyítésével indult, most pedig az egyes célkitűzésekre fordítható keretösszeg nő jelentős mértékben. A vállalkozások reakciójáról Ormosy Gábort, a MAG Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

Uniós pályázatok

Képzési pénzek

Akár hatszázmillió forintos uniós támogatásra is pályázhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek vállalják, hogy a válság következtében szükségessé váló elbocsátások helyett a munkavégzés alóli részleges felmentéssel párhuzamosan képzést adnak a munkavállalóiknak. A kkv-k számára is létezik hasonló kiírás korábbról, amely jó, ám nehéz pályázat.

Pénzek

Felértékelődő lízing

Fellélegezhetnek a beruházó, lakásépítő vállalkozások: a főleg a válság miatt nyakukon maradt új otthonok iránt megnőhet a kereslet a lízinget felértékelő áfaszabályok változása miatt.

Üzlet

Biztonságra szövetkezve

Képes túlélni a válságot a Békés megyei gazdák szövetkezése, s ebben az állam is, a bank is partner. A kétszáz fős tagság rendre visszaforgatja, fejlesztésre költi a közösen elért hasznot.

Üzlet

Emberi kényszerek

Eddig kiszerveztek, most visszaszerveznek, békeidőben ellazsálták, napjainkban sürgősen lépnek a vállalkozások a munkahelyek védelme érdekében, és most már a részmunkaidő meg a távmunka is az eszköztárukba került.

Üzlet

Költségoptimalizáló klaszter

A klaszter lehet az az eszköz, amely egyszerre kínál előremenekülést, fejlődést, ön- és piacvédelmet a vállalkozásoknak, miközben abban is segít - a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezete szerint -, hogy fájdalommentesen visszavonulhassanak a versenyt nem bírók.

Üzlet

Bérelt átláthatóság

Az ERP bevezetése nem kis beruházást igényel, s erről a mostani nehéz gazdasági helyzetben nem könnyű döntést hozni. Egyre többen belátják viszont, hogy vállalatirányítási rendszerre bizony szükség van még akkor is, ha az aktuális büdzsébe nem fér bele a megvásárlása. Alternatívát jelenthet, hogy a válság miatt is bővülő bérelhető informatikai szolgáltatások között számos cég kínál hosztolt megoldást.

Információ és kommunikáció

Háló a jövőben

A világháló uralmáért kisebb-nagyobb cégek vívnak vérre menő küzdelmet, hiszen a net - mint az információ legfőbb forrása és szakértők szerint hamarosan a legalapvetőbb kommunikációs platform - fölötti hatalom beláthatatlan lehetőségeket rejt. Egyelőre még kérdéses, hogy hatalmas, csak a rendszer segítségével kezelhető könyvtárra vagy inkább óriási házibulira hasonlít-e majd a jövő internete.

Információ és kommunikáció

Gépek egymás közt

A bangladesi farmer a mobiltelefonja segítségével kereskedik az értéktőzsdén, a kukásautó csak akkor érkezik, ha a kuka jelezte a központnak, hogy megtelt, a balesetet szenvedett gépjármű maga értesíti a mentőket, hogy utasai bajba kerültek, és az sem lehetetlen, hogy a bekapcsolva felejtett vasalót távolról „kihúzzák" a konnektorból. A különböző eszközökbe épített SIM kártya számos költségcsökkentő, biztonságot növelő és a hatékonyságot fokozó szolgáltatás előtt nyit utat.

Humán

Válságedzés

Bár sajnos egyelőre kevesen hajlandóak beismerni, még a legrátermettebb vezetőnek is szüksége van időnként segítségre. A mostani mozgalmas üzleti klíma nemcsak a cégek anyagi helyzetére gyakorol az eddig megszokottnál jóval nagyobb nyomást, de még a legjobb a vezető számára is különösen nagy pszichológiai megterhelést jelent.

kereső optimalizálás
kereső optimalizálás
Privátbankár Európai KKV-hét