Uniós pályázatok
Kkv-hitel, kkv-világ
Az összesen 1100 milliárd forintos forrást jelentő Új Széchenyi Terv első pályázatai január 17-étől nyíltak meg, február 10-én újabb 77 uniós pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel. Március elsejétől pedig összesen 510 milliárd forint áll rendelkezésre foglalkoztatási programokra, a gyógyító Magyarország egészségügyi programra, közlekedésfejlesztésre, a tudomány, innováció támogatására, vállalkozás-, valamint zöldgazdaság-fejlesztésre.
Társadalom és gazdaság
Párbeszédre ítélve
Nem célszerű az üzleti élet más és más méretű, léptékű szereplői számára azonos pályázati formát kínálni. Sőt a mikro-, a kis- és a közepes vállalkozásokra szabott pályázatokat sem szabad mereven kezelni Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke szerint.
Pénzek
Üzlet lett a csőd
Hosszú évek óta véget nem érő körbetartozások akadályozzák a kisebb cégek boldogulását. A lehetetlen helyzetet fokozza, hogy mostanában divat lett a bedőlés mint a tartozásoktól való megszabadulás egyik legegyszerűbb módja. A körbetartozás problémájának megoldása keserves feladat, hiszen „ludas" benne az állami és az önkormányzati szféra és a bankok meg a multik is. Vagyis a nagy vásárló- és lobbierővel rendelkezők éppúgy, mint az, akinek a helyzetet alapjaiban megváltoztató törvényt kellene megalkotnia.
Fenntartható fejlődés
Megapoliszok kora
Egyre nagyobb tömegek fognak olyan óriásvárosokban élni a globális népességnövekedés hatásaként, mint amilyen ma Sanghaj, Kairó, London vagy New York. De vajon elérhető-e a fenntartható és karbonsemleges életvitel a terebélyesedő metropoliszokban? Ugyanis ma ezekből kerül a légkörbe az üvegházgázok 80 százaléka. Magyarországon nem érvényesül ez a trend, amely alig kétmilliós városokból rövid idő alatt akár tízmilliós metropoliszokat „varázsol", Budapest nem növi túl magát, de hosszú távú életképessége érdekében összehangolt, sőt társadalmasított fejlődést kellene megvalósítania a jelenlegi szigetszerű fejlesztések helyett.
Fókuszban
Sajátos piac
Az önkormányzatok a nemzetgazdaság jelentős és különleges szereplői: közfeladatot ellátó szervezetek, ami miatt a működésük és az ehhez kapcsolódó gazdasági megoldásaik eltérnek a piacon megszokottól. Céljaik is mások: a versenyszféra a profitoptimalizálásra, a helyhatóságok viszont ügyfél- és állampolgárbarát rendszerek megvalósítására helyezik a hangsúlyt. Épp ezért az önkormányzatok sajátos ügyfélkört jelentenek a szolgáltatók, nem utolsósorban az infokommunikációs iparág és a pénzügyi szektor cégei számára. Hiszen a közfeladatot ellátó helyhatóságok igényei is különlegesek: más termékek, szolgáltatások, más finanszírozási megoldások kellenek számukra ahhoz, hogy megfeleljenek az államigazgatási követelményeknek, a fejlesztési elvárásoknak és a lakosság igényeinek egyaránt. A mindennapi feladatok mellett a helyhatósági szféra számára külön megoldandó és megkerülhetetlen technikai és beruházási tennivalót jelent az e-kormányzati szolgáltatások teljes körűvé tétele, hiszen az e-önkormányzat fejlesztése a szolgáltató állam koncepciójának kulcsfontosságú eleme. Igaz, az egykor finanszírozási szempontból kockázatmentesnek tartott ügyfélkörről mára kiderült, hogy nem teljesen az, ennek ellenére a bankok továbbra is versenyeznek érte, igaz, óvatosabban és a válság hatására átstrukturált termékportfólióval. Összeállításunkban áttekintjük, milyen IKT-megoldásokkal és finanszírozási lehetőségekkel számolhatnak az önkormányzatok.
Fenntartható fejlődés
Esőcsinálók és hurrikánelterelők
Az elmúlt évtizedben javarészt titkos projektekben tökéletesítették szakemberek azokat a technikákat, amelyekkel lehetséges a beavatkozás a regionális időjárási viszonyokba. De milyen hatással lehetnek az új megoldások az amúgy is labilis klímánkra?
Pénzek
Ügyfélkényeztető bankok
A bankok egyre többféle szolgáltatással próbálják magukhoz vonzani a potenciális ügyfeleket. Ezek közé tartozik a private banking vagy a mind ismertebb treasury. A privát banki ügyfelek száma és az ágazat által kezelt vagyon nagysága az elmúlt öt évben megduplázódott, ma több mint húsz szolgáltató verseng a vagyonosok megtakarításaiért, előtérbe helyezve a befektetési kockázatok csökkentését. A treasury szolgáltatások középpontjában is a rizikófaktorok, elsősorban a kamat- és árfolyamkockázatok mérséklése áll, s ezek a megoldások egyre inkább elérhetők a kisebb cégek számára is. Ám ahhoz sem kell feltétlenül nagy vagyonnal rendelkezni, hogy valaki a befektetési piacon próbálkozzék: többféle, akár bankoktól független kereskedési platform is a rendelkezésükre áll.
Üzlet
Áldomás a bizottságra
A borászat és a marketing, noha feltételezi egymást, a legutóbbi időkig nem nagyon értett szót. A vidékfejlesztési tárca ezen igyekszik segíteni. A borászok együtt olcsóbban, eredményesebben pályázhatnak.
Üzlet
Egymásra találva
Nyugat-Magyarországon már a depresszió utáni újjáéledéshez nyújthatnak segédkezet az autóipar nagyvállalatai, Kelet-Magyarországon azonban - bár voltak kísérletek klasztereken keresztül is a beszállító ipar megszervezésére - csak kevés cég folytatja alanyi jogon a járműgyártás kiszolgálását.
Üzlet
Óvatos kishaszon-optimizmus
A kishaszonjárművek piaca is megérezte a válságot, ám kevésbé esett vissza, mint a nagyhaszonjárműveké. Úgy tűnik, 2010 volt a mélypont, idén év elején ugyanis nőtt az új autók értékesítése. Persze a forgalom alakulása attól is függ, hogy a kereskedőknek sikerül-e magasabb szintre emelni szolgáltatásaikat.
Információs társadalom
A honlapom én vagyok
Kevés a látogató a céges honlapon? Vagy egyáltalán nincs is a vállalkozásnak honlapja? Pedig ez ma már fontos alap, hiszen az emberek túlnyomó többsége első körben a neten keres, bármire is van szüksége. A jó honlap ügyfelet és forgalmat hoz, a rossz azonban még árthat is.
Információs társadalom
Talpig zölden
Mára a kkv-szektor döntéshozói számára is ismerősen cseng a zöld IT-koncepció, és elfogadott tény, hogy követésével csökkenthető a működés káros környezeti hatása, sőt hosszabb távon jelentős költségmegtakarításra is lehet számítani. Világtrend tehát, hogy a cégek a zöld koncepciót alapul véve szervezik át teljes működési rendjüket.
Humán
Kiégve
A kiégés szakszóval leírt pszichés állapot lassan üzleti fogalommá válik. Amit takar, fontos figyelmeztetés egyénnek és munkahelynek egyaránt. A kiégett vagy a kiégés határán lévő munkavállaló mérhető károkat okoz saját magának, de az őt alkalmazó vállalatnak is. Nemcsak az emberbaráti szeretet, hanem a piaci érdek is azt diktálja tehát, hogy a munkaadó fordítson figyelmet a tünetek felismerésére, és igyekezzék megelőzni azok súlyosbodását. Ez ugyanis a leghatékonyabb kezelési mód.
Humán
Kockázati tőkébe oltott filantrópia
A nagy kockázatra és nagy megtérülésre utazó kockázatitőke-modellhez hasonlóan osztogatja 36,4 milliárd dollárját a Bill & Melinda Gates Alapítvány, mely felvette a harcot korunk legnagyobb kórságaival. Azonban orvosok és kórházak helyett innovációkat támogat.
















