12 szokás, amire esküsznek a milliomosok

Nem a csalás, nem az üzérkedés, nem a hazudozás. Thomas C. Corley 5 éven át tanulmányozott olyan milliomosokat, akik nem örökölték vagyonukat, hanem önerőből építették fel cégüket. A self-made man típus képviselőit. Azokat a szokásokat és személyiségjegyeket gyűjtötte egybe, melyek a többségükre jellemezőek.

Thomas C. Corley 177 dúsgazdag alany mindennapi életét tanulmányozta és meglepő módon sok hasonlóságot talált abban, hogyan rendezik életüket és mivel töltik idejüket. Kutatásából született a Change Your Habits, Change Your Life című könyv, mely márciusban jelent meg Amerikában. (A teljesség kedvéért: 2010-ben már elsütötte ezt a témát egy másik kötetben. Az a Rich Habits: The Daily Success Habits of Wealthy Individuals címet viselte.)

Corley meggyőződése, hogy a szokások megváltoztathatók, mivel azok múltbeli események, traumák, örömök, egészségügyi problémák, jó és rossz kapcsolatok hozományai.

Íme néhány módja, hogyan profitálnak a milliomosok a "jó szokásaikból".

1. Folyton olvasnak

Nem véletlen, hogy Bill Gates könyvrecenziókat ír a neten. A Corley által vizsgált csoport 85%-a legalább fél órát olvas naponta. Nem csak az aktuális munkájukhoz szükséges szövegeket, hanem olyan könyveket, amelyek általában frissítik tudásbázisukat, bővítik ismeretanyagukat.

A krőzusok szívesen olvassák más nagyságok életrajzait, a személyiségfejlődésről szóló tanácsadó, önsegítő típusú könyveket, és történelmi témákat.

2. Rendszeresen edzenek

Ép testben ép lélek. Az eredmények szerint a vizsgált gazdagok legalább fél órát sportolnak naponta, legyen az futás, cardio edzés, séta vagy biciklizés. Ez megacélozza az akaraterejüket és segít abban, hogy fókuszáltak maradjanak. Állítólag a sportolás serkenti a neuronok keletkezését az agyban. A glükóztermelést is növeli, ami pedig az agy üzemanyaga. Vagyis az edzéstől okosabbak leszünk, mert a tudomány mai állása szerint új agysejteket is lehet "termelni". (Eddig a tudósok úgy vélték, hogy az agysejtek csakis pusztulnak az emberi élet során.)

Kép:Samsung

3. Sikeres sorstársaikkal lógnak

Corley szerint az ember annyira sikeres, amennyire a társai, akikkel együtt tölti az idejét. A gazdagok mindig olyan haverokat és ismerősöket keresnek maguknak, akik hozzájuk hasonlóan célorientáltak, nem "lehúzós" lötyögő, lusta vagy sápítozó alakok, hanem optimisták, lelkesek, a világ és saját vállalkozásaik jobbításán fáradoznak.

Corley úgy látja, fontos, hogy tartózkodjunk a túlságosan kritikus és negatív emberektől, akik megakaszthatnak a siker elérésében.

4. Saját céljaikat követik, nem követik a nyájat

Ha a saját utunkat járjuk, az általunk megszabott célokkal, ez okoz leginkább hosszan tartó, életre szóló boldogságot és elégedettséget - és persze olyan világi eredményeket, amelyek vagyont teremtenek.

A szerző szerint sok emberrel az a baj, hogy mások álmait élik. Lehet, hogy azok a célok jól hangzanak, de legbelül nem az ő lelkükhöz, mentalitásukhoz passzoló élettervet, szakmai pályát követnek,így nem tudják a legjobbat kihozni magukból.

Akik viszont saját fejük után mennek, jobban teszik, ha szenvedélyesen dolgoznak az álmaik megvalósításáért, másként nem éri meg a befektetett idő, energia és szellemi lóerő. "A szenvedély élvezetessé teszi a munkát és adja meg nekünk azt az energiát, kitartást és koncentráltságot, amihez túlemelkedhetünk a hibákon, kudarcokon és visszautasításokon" - írta Corley.

Akik követik a nyájat, és hajlamosak magukévá tenni a csordaszellemet, azokból nem lesz kiemelkedő, nagy formátumú vezető. A mogulok pont azzal tudták megalapozni és megerősíteni pozíciójukat, hogy elkülönítették magukat a versenytársaktól. Valami mást, különlegeset kínáltak a piacnak és a célközönségüknek. Ez a speciális minőség segít, hogy követőket állítsanak maguk mellé, hatékony csapatokat alkossanak, amelyek aztán segítik őket a célok elérésében.

Kép:Pixabay

5. Korán kelnek

Lehet, hogy van valami a ki korán kel, aranyat lel mondásban? A 177 megkérdezett alany fele koránkelő. Ez már statisztikailag szignifikáns arány. Ők legalább 3 órával a munkaidő kezdete előtt ébrednek. (Arról nem szól a fáma, hogy maguktól, vagy ébresztőóra segítségével.) Ezzel meghosszabbítják napjukat, hogy az időveszteséggel járó malőrök (beragadni a forgalmi dugóba, várni a megbeszélésről késő tárgyalófélre, stb.) is beleférjenek a napba.

Corley vélekedése szerint az ilyen megszakítások egy idő után belefészkelik magukat az agyunkba és azt a hiedelmet alakítják ki bennünk, hogy nincs kontrollunk az események folyása felett. A koránkeléssel három dolgot érnek el a milliomosok egyszerre: minden kitűzött teendő belefér a napjukba, visszaszerzik az életük feletti kontroll érzetét és önbizalomra tesznek szert.

6. Több jövedelemforrásuk van

Szinte egyikük sem hagyatkozik mindössze egyetlen bevételi forrásra. Diverzifikálják cégüket és vállalatbirodalmukat éppúgy, mint vagyonukat. 65%-uknak legalább három forrásból csorgott-csurrant-cseppent (értsd: ömlött) a pénz. Ez lehet vállalkozás, értékpapír, betársulás mások vállalkozásaiba, ingatlanspekuláció vagy bármi más. És ez a 65% már akkor legalább három lábon állt, mielőtt megkereste volna az első millióját dolcsiban!

7. Van mentoruk

Találnak maguknak egy idősebb inspiráló gurut, akár szakmait, akár spirituálisat és rendszeres időközönként beszélgetnek velük, kikérik véleményüket. A sikeres vállalkozók többsége már nem az első cégét vezeti, elkövetett számos hibát, átélt számos kudarcot, és tanult azokból. Így nem mindent a saját bőrünkön kell megtapasztalnunk. Egy mentor felbecsülhetetlen értékű tanácsokat, útmutatást adhat úgy, hogy a legtöbbször semmit nem vár cserébe. Kapcsolatrendszerük révén pedig öles léptekkel haladhatunk a siker útján. A mentor csak az egyike annak az 5 embernek, aki sikeres vállalkozóvá tehet.

A megkérdezett milliomosok később maguk is tanítványokat gyűjtenek maguk köré és átadják tudásukat az új generációnak.

8. Pozitív a hozzáállásuk

"A hosszútávú siker csak akkor lehetséges, ha az egyén emberi hozzáállása alapvetően pozitív", tartja Corley. Ez szinte minden Corley által vizsgált milliomosra igaz volt. Ha nem hinnének abban, hogy változások érhetők el a világban és az emberekben, akkor miért vállalkoznának, miért próbálnák tökéletesíteni termékeiket, szolgáltatásaikat, és azokon keresztül értéket teremteni a társadalom számára? Ehhez mélységes optimizmus kell.

Kép:Pixabay

9. Ismerik az etikettet

A milliomosok tudják, hogyan kell társadalmi eseményeken viselkedni. Tudják, hogyan kell megjelenni, milyen alkalomra milyen ruhát illik viselni. A fogadások vagy díszvacsorák után köszönőlevelet küldenek, a születésnapokon felköszöntik üzlettársaikat, kollégáikat. Tudják azt is, hogyan kell enni az asztalnál. A királynővel éppúgy el tudnak társalogni, mint az osztályvezető-helyettessel.

A jó modor nem afféle úri huncutság, hanem a sikeres érvényesülés feltétele. Rugalmasság és magabiztosság, amitől mások jobban érzik magukat a társaságunkban, miközben mi uraljuk a terepet. (Üzleti etikett szakértőnk itt beszél arról, hogy ez mit jelent.)

10. Együttműködnek 

Segítenek más hasonszőrű, sikerorientált embereknek elérni a céljaikat. Az együttműködés révén, azzal, hogy segítenek másoknak elérni a céljaikat ők is újabb babérokra tehetnek szert akár eszmei megbecsülés, akár anyagi siker formájában (ha angyal befektetőként vagy üzlettársként léptek be egy új projektbe vagy cégbe). De pontosan tudják, kiket érdemes segíteni. Akik nagy eséllyel célba érnek, mert megvannak bennük a sikerességhez szükséges tulajdonságok és a szívósság, az eltökéltség.

Kép:Fotolia

11. Gondolkodnak

Igen, ez sem árt. Az emberek többségének legnagyobb baja, hogy nem tanították meg az iskolában gondolkodni. Vagy esetleg egy kis szakmai tudásanyagon belül tud következtetni, morfondírozni, egy-egy problémát több szempontból megvizsgálni. Az átfogó gondolkodás hiányában azonban zavaros fejű emberek társadalmát kapjuk, akik bedőlnek az összeesküvés elméleteknek és mindenféle hajmeresztő teóriának - mondja a könyv szerzője.

A gazdagok Corley tapasztalata szerint legalább 15 percet nem csinálnak mást minden nap, mint ülnek és töprengenek, mert erős hajlam él bennük, hogy rájöjjenek dolgokra, új megoldásokat fedezzenek fel, megváltoztassanak létező struktúrákat.

Általánosabb kérdések is foglalkoztatják őket: mit kezdjek a pénzemmel? Adakozzak? Boldoggá tesz a munkám? Persze ezek a tehetősek luxuskérdései, de a gondolkodás a körülöttünk lévő világon mindenkinek bizonnyal a javára válik.

12. Keresik a visszajelzést

Az emberek gyakran a kritikától való félelemtől hajtva kerülik a visszajelzést, véli Corley. A gazdagok viszont edzettek, nekik az kell, hogy valaki megmondja a frankót. Főleg, hogy a vagyonosságuk miatt sokan már nem beszélnek őszintén hozzájuk, keresik a kegyeiket, hízelegnek, dicsérnek, még ha meggyőződés nélkül is. A milliomosoknak az őszinte vélemény kell, azt értékelik sokra. Mert tudják, hogy csak így lehet tanulni és életben tartani, sikerre vinni minden vállalkozást. Üres bókokkal nem sokra megyünk.

(Forrás: Business Insider)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo