A Fidesz rugalmas alkotmányozási ügyben

Szájer József fideszes EP-képviselő szerint az alkotmányozás tervezett menetrendje, így a húsvéthétfői alaptörvény-elfogadás sincs "kőbe vésve". A politikus siófoki sajtótájékoztatóján a húsvéthétfőre tervezett parlamenti alkotmány-elfogadást firtató újságírói kérdésre azt mondta: "rugalmasak vagyunk".

Van mód arra, hogy a menetrenddel kapcsolatos kérdésben mindenki elmondja a véleményét, az ugyanis "nincs kőbe vésve" - tette hozzá Szájer József, megjegyezve, hogy ez is a frakciók közötti megbeszélések témája lesz. A tervek szerint a sarkalatos törvények 2012. január 1-jével, az alkotmánnyal együtt lépnének hatályba - közölte.

A kormánypárti frakciószövetség március közepéig tervezi benyújtani a Fidesz-KDNP alkotmányszövegének tervezetét. Szájer  beszámolt arról is, szeretnének eltérni a házszabálytól annak érdekében, hogy az egyes parlamenti pártok alkotmánytervezetét egymással párhuzamosan lehessen tárgyalni.

Az alkotmányozás parlamenti feladat
Szövegező bizottságot hozott létre Szájer József vezetésével az új alkotmány tervezetének megalkotására a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán. A fideszes európai parlamenti képviselő közölte: a bizottság kereszténydemokrata tagja Salamon László, a fideszes pedig Gulyás Gergely. Az alkotmányozás nem kormányzati feladat, hanem parlamenti - indokolta Szájer József a 3 fős, kétpárti testület felállítását.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo