2010. szeptember 18. 11:44 | piac-profit.hu
kulcsszavak:közigazgatás, új kormány
EGY NAPRA
A közszolgálatban csak a szakértelem számít?
Egy teljes napra megnyerheti a kormányszóvivőt, aki az első kétezer között regisztrálta magát a kormányzati struktúrát, a megújuló közigazgatást bemutató mai rendezvényre. Ott arról akarják meggyőzni a fiatalokat, hogy a közszolgálatban elsősorban a szakértelem számít. Vannak, akik ezt kétlik.
„Most igazán megéri csatlakozni a Regeneráció - Kormányzati Karrier Expó közösségéhez. Ha az első 2000 rajongó között leszel, automatikusan részt veszel sorsolásunkon, melyen a fődíj: egy teljes nap Nagy Anna kormányszóvivővel!" A kormány így népszerűsítette a héten a Facebook közösségi portálon is a Regeneráció néven futó, hagyományteremtő céllal megrendezendő mai programot. A Millenárison ugyanis az Orbán-kormány miniszterei, államtitkárai - elsősorban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) munkatársai -, illetve az egyes országos hatáskörű szervek mutatják be a magyar közigazgatást az érdeklődő fiataloknak. - olvasható a Népszabadság mai összeállításában.
Senkiben nem szeretnének azonban hiú ábrándokat ébreszteni: itt most nem állást ajánlanak, csupán tájékoztatást adnak. Több szekcióban is konferencia folyik majd, ahol politikusok és szakemberek beszélnek majd a közszolgálati kultúráról, az új közszolgálati pályaképről, a közigazgatás átalakításáról, a fiatalok lehetséges szerepvállalásáról. Az expó céljai között pedig az is szerepel, hogy eloszlassák azt a sokak által vallott nézetet, amely szerint a közigazgatásban elsősorban politikai kinevezettek dolgoznak. A rendezvény üzenete: elsősorban a szaktudás számít.
- Csütörtökön nevezi ki Orbán a "főispánokat"
- 100 milliárdot adna a kormány a BKV-nak?
- Formabontó beleszólásunk lesz a törvényhozásba?
- Orbán kérdezi: mi a bajotok, nyugdíjasok?
- Orbán: politikai bűnök, Che Guevera és tabudöntés
- Orbán öt feladata
- Ilyen a magyar kampány: "Ki költ többet magára?"
- Kádercsere: most tisztogat a kormány vagy sem?
- Nem kellenek a parlamentnek az ellenzék javaslatai
- Tanárok 20 év után: 98 százalék marad az adójuk















