2011. január 20. 18:10 | MTI
kulcsszavak:nyugdíj, usa, magyarország
A JÖVŐ NYUGDÍJASAI
"A szegénységtől jobban félek, mint a haláltól"
Az Allianz USA által készített "A jövő visszaszerzése" című tanulmány szerint a legtöbb amerikai állampolgár - 92 százalék - előre látja a közelgő nyugdíjválság körvonalait. Ebben a felmérésben a Minneapolisi Allianz életbiztosító több mint 3.200 44 és 75 év közötti amerikai állampolgárt kérdezett meg, hogy megismerje az egyedi igényeket, elvárásokat és stratégiákat, amelyek meghatározhatják a "nagy generáció" nyugdíjba vonulásával kapcsolatos kérdések újragondolását.
A tanulmány egy másik érdekes megállapítása arra mutatott rá, hogy a válaszadók 61 százaléka jobban fél a készletei felélésétől, mint az elhalálozástól. Ez a félelem megalapozottan körvonalazza egy, az amerikaiak számára ideálisnak tekinthető pénzügyi termék legfontosabb elemeit. Első helyre rangsorolják, hogy sikerüljön megteremteni a nyugdíjazás utáni élet stabil, megtervezhető szinten tartható megélhetési színvonalát. Ez nyilvánvalónak látszik abból a tényből is, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége - 80 százaléka - preferál egy 4 százalékos haszonnal, de élethosszig tartó garanciával rendelkező terméket, szemben egy 8 százalékos megtérülést hozó, ugyanakkor a piaci hullámoknak kitett, sérülékeny termékkel szemben.
Az USA állami nyugdíjrendszere a járulékot szabja meg, és csak a cégek kevesebb mint 10 százaléka kínál olyan nyugdíjbiztosítást, amely a járadékot rögzíti. Vagyis az állami rendszerben bizonytalan a majdani nyugdíj nagysága. Európában a mostani nyugdíjreformok sorban csökkentik az állami pillérek "nagyvonalúságát", és tolják előtérbe az egyéni öngondoskodást - fejeződik be a közlemény.
- Miből lesz így magánnyugdíj?
- Túl gyorsan öregszünk
- Öngondoskodás a biztos időskor titka
- A kiszámíthatatlanság ára
- Nyugdíj: itt a döntés ideje!
- Közeleg a határidő
- Kérjen külön nyugdíjat a munkáltatójától!
- Nyugdíjpénztárak: kétséges kimenet
- Napirenden a pénzügyi paktum
- Nyugdíj: van kihasználatlan lehetőség
















