2011. október 7. 19:10 | piacprofit.hu
kulcsszavak:korrupció
KAMPÁNY
Aki tenne a korrupció ellen, csatlakozzon!
Ideje felébredni! címmel társadalmi kampányt indított a Transparency International (TI). Az antikorrupciós szervezet nemzetközi elnöke ebből az alkalomból Budapestre látogatott és felhívta a figyelmet a korrupció mindenkit érintő káros következményeire.
„Nem elég felébredni, tenni is kell a korrupció ellen!" mondta Huguette Labelle, a TI elnöke. A Transparency International azért döntött egy globális kampány elindítása mellett, mert nem elég, hogy az állampolgárok tisztában vannak azzal, hogy a korrupció általában veszélyezteti a megélhetésüket és a jövőjüket, de azt is tudatosítani kell, hogy a társadalom minden tagja a saját bőrén érzi a korrupció hatását. A kampány célja az is, hogy cselekvésre ösztönözzön mindenkit, aki nem akarja tétlenül nézni a visszaéléseket.
Földes Ádám a magyarországi szervezet vezetője elmondta, hogy ennek jegyében indították el jogsegélyszolgálatukat is. Mindazok számára, akik fel szeretnének lépni a korrupció ellen, vagy annak áldozataivá váltak, a TI jogi segítséget biztosít. Azonban fontos, hogy a közérdekű bejelentők védelme törvényi szinten is megfelelően biztosítva legyen. „A mai napig nem született meg az intézményi feltétele annak, hogy a közérdekű bejelentőket az állam megvédje" - tette hozzá a szervezet vezetője.
Huguette Labelle két napos magyarországi látogatása során találkozott a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság elnökével is. Mivel minden korrupció ellen fellépés eredménytelen, ha a rendszer csúcsán nem működik megfelelően az igazságszolgáltatás, ezért a megbeszéléseken ennek magyarországi feltételeit vitatták meg. Az elnök asszony felhívta a figyelmet arra, hogy a korrupció felszámolásának kulcseleme egy átláthatóan működő, a végrehajtói hatalomtól független igazságszolgáltatás, ami képes a tisztességes embereket megvédeni és a tisztességtelen magatartásokat kellően szankcionálni. „Fontos, hogy az igazságszolgáltatási reform Magyarországon ennek jegyében valósuljon meg" - mondta a nemzetközi antikorrupciós szervezet elnöke.
- A magyarok 96 százaléka szerint ez komoly gond
- Korrupció nélkül olcsóbb lenne a távközlés és az ingatlan is
- A korrupció rossz, a megvesztegetés nem...
- Mit tehet a magyar kormány a korrupció ellen?
- Mit tegyünk, hogy ne vesztegessünk meg külföldieket?
- Hagyó vallomása után nem mehetett haza
- Ön szerint ki korrupt ma Magyarországon?
- "A korrupció ellen nem hivatalokkal kell küzdeni"
- Bajnai és a korrupció
- „Régóta készült lecsapni a rendőrség”















