Átalakítanák és erősítenék a szakképzést

A fiatal munkanélküliek 20%-a képzetlen, vagy alulképzett az Európai Unióban, miközben nő azoknak a felnőtt dolgozóknak a száma, akiknek vissza kell térniük az iskolapadba, hogy bővítsék szakismereteiket - derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint a EURASHE, azaz a gyakorlatorientált felsőoktatási intézmények európai szövetsége által a napokban tartott, a felsőfokú szakképzések helyzetét vizsgáló közös konferenciáján.

Egy 2010-ben készült átfogó elemzés szerint Európában 1,7 millió hallgató tanul rövid ciklusú képzések keretein belül, magyar megfelelőjén, a négy féléves felsőfokú szakképzéseken több mint 40,000 fiatal vesz részt. Amint azt Magda Kirsch, a felmérés készítője előadásában kiemelte, a rövid ciklusú képzések erősítése által a korábbiaknál szélesebb munkavállalói rétegek szakképzése válik lehetővé, hiszen a képzések fokozottan gyakorlatorientáltak, rugalmasak, így alkalmasak a munkaerőpiac változó igényeinek kielégítésére. Ugyanakkor kiemelte, hogy nagy szükség lenne a rövid ciklusú képzések és a hagyományos felsőoktatási képzés (alapképzés) közötti kapcsolat erősítésére, a képzések közötti átjárhatóság növelésére. Mint fogalmazott, a képzés hatékonyságát, munkaerő-piaci elfogadottságát erőteljesen növeli, ha a tanulók tanulmányaik befejezését követően végzettséget (degree) kapnak, ahogy az Egyesült Királyságban, illetve több észak-európai országban is.

„A magyarországi képzésekkel kapcsolatban problémát jelent, hogy az csak felsőfokú szakképzettséget ad, végzettséget nem, valamint hogy a végzett hallgatók későbbi alapképzésben (bachelor) folytatott tanulmányaik esetén a képzés 120 kreditjéből mindösszesen 30-60 kreditet számíttathatnak be." - vélte Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora.

Dr. Niklai Ákos a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke előadásában hangsúlyozta, hogy felsőfokú szakképzés a felsőfokú oktatási rendszer fontos része kell, hogy legyen, valamint, hogy „a jelenlegi magyar rendszer továbbfejlesztésére van szükség, melynek a munkaadók igényeinek, véleményének figyelembevételével kell megvalósulnia".

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo