Az év legsikeresebb régiós menedzser tornája Székesfehérváron

Az idei X. Manager Open , a 2014.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság őszi sorozata Székesfehérváron indult el. A színhely idén is az időközben felújított Bregyó Sportközpont 6 ragyogóan előkészített pályája volt , amelyre a helyi menedzserek és vállalkozók mellett többek között Budapestről , Kecskemétről , Dunaújvárosból és Sopronból is érkeztek résztvevők.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A megnyitón Hámori Tamás , a Manager Open ötletgazdája és a Bajnokság versenyigazgatója köszöntötte a rekordszámban összegyűlt menedzser teniszezőket. Majd Bihari József a teniszklub vezetője ismertette a sorsolást és jelezte , hogy a nagy mezőnyre tekintettel a csoport mérkőzések után ezúttal 16-os főtáblán fog folytatódni a küzdelem. Természetesen vigaszversenyre is sor fog kerülni. A megnyitóról , a gyönyörű díjakról valamint az első mérkőzésekről felvételt készített a városi televízió.

Kép:Manager Open

A 16-os táblán már az első mérkőzés óriási csatát hozott. A titkos esélyesnek tartott első menedzser versenyükön induló , a FIVOSZ-t képviselő Dorka Andrásból és a Raiffeisen bankos Koch Andrásból álló pár csak hajszállal múlta felül a Manager Open egyik legrutinosabb kettősét a kecskeméti Csávás István- Tóth Péter kettőst. Ezt követően a pontversenyben vezető ugyancsak kecskeméti Borbély János – Táncos Zoltán párost verték meg megint a legkisebb különbséggel. Az elődöntőben , immár egymás után harmadszor , újból 6 : 5 – ös győzelmet arattak a korábbi él játékos Bihari József és tanítványa Varga Béla alkotta pár ellen. akik a korábban Universiadén is szerepelt Imre László valamint Csohány Jánosból álló kettősnél bizonyultak jobbnak.

A másik ágon két győzelemmel az előző tornákon már jól szerepelt agárdi vegyes páros László Csaba - Huszta Dóra mellett egy újabb „ ismeretlen „ székesfehérvári menedzser pár a Berezvai Kolozs és Kiss Zoltán jutott be az elődöntőbe. Sőt az utóbbiak a László – Huszta összeszokott párost is legyőzték. És ha már eljutottak a döntőbe a már erősen sötétedő időben  jobbnak bizonyultak a Dorka – Koch kettősnél is és így a regionális torna győztesei lettek. Az elődöntőbe jutott 4 pár szerzett jogot a  szeptember 27-i budapesti országos döntőn való részvételre. Az első helyezett pár 5 , a második 3  míg a két harmadik pár tagjai 1-1 pontot szereztek a pontversenyben.

A vigaszversenyben a helyiek domináltak. Első lett Molnár Zoltán és Kiss Zoltán , második a Varga Zsolt – Hegyi István kettős , harmadik a Farkas Pál , a helyi támogató , a Wolf Skoda tulajdonosa és Galambos Gábor alkotta pár , míg a negyedik helyet egy budapesti  páros a Stumpf Zoltán , Kozáry Vilmos szerezte meg.

Az  ünnepélyes díjkiosztón Hámori Tamás a győztes párosnak továbbá a helyezetteknek a Kalocsai Porcelánfestő Kft gyönyörű kézműves érmeit és díjait továbbá  a Corinthia Hotel ajándékait , a Béres Rt termékeit és a Piac & Profit éves előfizetéseit adta át , míg a vigasz verseny győztese a viadal másik székesfehérvári támogatójának , a FIVEX Bowling Centernek a különdíját kapta kézhez.A versenyigazgató egyúttal köszönetet mondott a Manager Open még nem említett további szponzorainak , így mindenek előtt a gyémánt fokozatú támogatónak , az  Exim Banknak továbbá a KPMG - nek , az Autó – Licit Kft-nek , , az IMPS - nek valamint a Duna TV-nek és  a Figyelőnek. Külön kiemelte Bihari Józsefnek a helyi Tenisz klub igazgatójának a szervező munkáját.

A megelőző és a mostani versenyről fényképes beszámolók a www.menedzserekorszagosszovetsege.hu honlapon és a Facebookon is olvashatóak.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo