2010. július 12. 10:45 | piacprofit.hu
JOGSZABÁLY
Az illetékmentes öröklés szabályai
A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményben pontosította a kormány örökléssel kapcsolatos tervét, melynek értelmében július elsejétől megszűnik az „öröklési és ajándékozási illeték az egyenes ági, vér szerinti rokonok és az örökbefogadott gyermekek esetén", összegtől függetlenül.
Az új törvény tehát a családfán lefelé haladva a vér szerinti gyermekre, unokára, dédunokára, (és így tovább), felfelé pedig a szülőre, nagyszülőre, dédszülőre stb. vonatkozik. A tárgyalt körbe azonban nem tartoznak bele a házastársak, a mostoha- és nevelt gyermekek, a mostoha- és nevelőszülők, akik az örökrészükhöz öröklési illeték-mentesen 20 millió forintos határig juthatnak (illetéket csak az ezt meghaladó örökrész után kell fizetni), de nem sorolhatók a kedvezményezettek körébe a vér szerinti oldalági rokonok (testvér, unokatestvér) sem.
A mostani elképzelés egybevág Orbán Viktor márciusban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének fórumán tett kijelentésével, mely szerint a családon belüli öröklésnél "nincs helye az államnak".
„A magyar állampolgárok hiteles, pontos és megnyugtató tájékoztatására" azért volt szükség, mert a sajtó több esetben tévesen értelmezte az új szabályozást - olvasható a NGM közleményében, mely hangsúlyozza, „az adócsomag illetékszabályait úgy készítette elő a kormány, hogy senki ne járjon rosszabbul, mint eddig".
- Indokolni kell, de a lojalitástól is függ az elbocsátás
- Kínos: nem létező törvényt módosított a Parlament
- Pálinka- és bormarketing Füzértől Zaláig
- Formabontó beleszólásunk lesz a törvényhozásba?
- Kritika a közbiztonsági csomagra: gyerekeket börtönbe?!
- Nincs meg a 8 általános? Akkor jogosítvány se lesz!
- Hogyan támogatná a gyermekvállalást a Fidesz?
- Januártól szabálysértésért is járhat „elrettentő” büntetés
- Figyelem autósok: változások januártól!
- Miről dönt a héten a parlament?














És mi van akkor, ha a házasságban nem született
gyerek, a tulélő házastárs fizessen illetéket,
amit együtt szereztek és leadóztak már????
Nevezem!!!!