2009. szeptember 20. 19:08 | MTI

kulcsszavak:fizetés, végkielégítés, mszp, fidesz

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (3) |
| Több

BÉRVITA

"A szocialisták kiszedik a gyerekek tányérjából az ebédet"

Az MSZP azt kezdeményei, hogy állítsanak be bérplafont a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közpénzből finanszírozott közmédiumok vezetőinél. A Fidesz szerint a szocialisták úgy csinálnak, mintha éppen ők harcolnának a végkielégítések és a többmilliós havi fizetések ellen.

Az MSZP javaslata szerint a vezetők fizetése fizetése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke törvény által meghatározott fizetésének 25 százaléka legyen. Emellett azt is kezdeményezi, hogy a közszférában titoktartási kötelezettség címén „lelépési díjat" fizetni csak nagyon indokolt esetben lehessen. A dokumentum szerint a szocialisták szorgalmazzák azt is, hogy a közszféra vállalatainak tulajdonosai, az önkormányzatok és a közmédiumok esetében pedig a közalapítványi kuratóriumok ellenőrizzék a prémiumfeltételeket.

A kuratóriumok akár peres úton semmisítsék meg azokat a megállapodásokat, amelyek alapján a prémium teljesítmény nélküli fizetéskiegészítésként szolgált - javasolja az MSZP. Az MSZP kezdeményezései között van az is, hogy a közpénzekből gazdálkodó vállalatok tulajdonosai végezzenek azonnali összehasonlítást a piaci szférában működő, hasonló funkciójú vállalatok vezetőinek javadalmazásával és teljesítményével. "Hasonlítsák össze például az adott önkormányzati vállalat és a településen működő más vállalatok, a MÁV és a GYSEV, a közmédiumok és a média területén működő más társaságok vezetőivel szembeni követelményeket és azok jövedelmeit" - szól a közlemény.

A tulajdonosok akadályozzák meg, hogy az állami, önkormányzati, közalapítványi tulajdonú társaságok vezető alkalmazottai valódi elvárások nélkül vagy tényleges feladataik megszűnte után „kegydíjként" részesüljenek a piaci szféránál magasabb jövedelmekben - kérik az MSZP-sek. Lendvai Ildikó a közleményben leszögezi, hogy amióta a kormány elrendelte az állami és önkormányzati vállalatok vezetői juttatásainak közzétételét, a köztévétől a debreceni vállalatokon át a BKV-ig eddig gondosan titkolt összegek kerültek nyilvánosságra. Az MSZP szerint az adózó állampolgárnak joga van ehhez a nyilvánossághoz, ezért elfogadhatatlan, ha némely vállalat esetében valóságos rejtvényfejtés kell az eligazodáshoz - fogalmaz a pártelnök.

Menza és végkielégítés

Miközben Bajnai és a szocialisták a jövő évi költségvetéssel az emberek utolsó 10-20 ezer forintját veszik el, kiszedik a gyerekek tányérjából a menzai ebéd kétharmadát, aközben több milliárdot fizettek ki a fővárosban, az állami cégeknél és minisztériumoknál is horribilis összegű végkielégítésekre, prémiumokra.

Most, hogy a sajtó és az ellenzék lebuktatta őket, a szocialisták úgy csinálnak, mintha éppen ők harcolnának a - saját maguk által kifizetett - végkielégítések és más különjuttatások, valamint a többmilliós havi fizetések ellen. Ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket! - írta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

 


Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
1. oldal
anna
2009. október 23. 19:14
Éppen most olvastam, hogy nem csak a szocialisták , de a fideszes Kósa Lajos városában is végkielégítésekre költik a pénzt .Ott nem vesznek ki a gyerekek tányérjából pénzt?

shalom
2009. szeptember 21. 9:57
Mivelhogy a politikusi pálya társadalmi jellegű ezért nagyon helyes a bérplafon. Ennek értéke 0 kell hogy legyen, mert selejtes "munkát" végeztek melnek hatására elszegényedett az ország. Tehát aki a selejtet legyártotta fizesse is ki!
beszed
2009. szeptember 20. 22:51
Jo otlet a berplafon is. Csak alkalmazni kellene a parlamenti kepviseloknel is. Pl: maximum a magyarorszagi atlagfizetes 1,5szereset kaphassak meg. Mindent osszeszamolva.

Errel miert nem szavaznak? Partallastol fuggetlenul lopnak a jovo generaciotol.

Sajnalom a kepviselok gyerekeit, mert tetteik miatt lassan ott tartunk, hogy az utcan lekopik oket Anyu es Apu aljassagai es hazugsagai miatt.

Kapcsolódó cikkek

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.