SKANDALLUM
Hagyó nem menekül (Csak lányára iratta budai ingatlanjait)
Hagyó Miklós elmondta még, hogy továbbra is a nevén van a harmadik XII. kerületi ingatlan, ez egy 240 négyzetméteres társasházi lakás, amit 2007. júniusában vett, ezt is rögzíti a vagyonnyilatkozata. Aláhúzta: ezt sem értékesíteni, sem elajándékozni nem kívánja, hiszen itt lakik. A lakást egy 1999-ben Törökbálinton vásárolt telek, és az arra 2001-2002-ben épített, majd 2007 májusában értékesített családi ház ellenértékből finanszírozta; a családi ház eladásáért kapott összeg a bankszámlájára érkezett - fejtette ki azzal, hogy a családi ház a vagyonnyilatkozataiban 2002 óta szerepelt.
A vagyoni helyzetével kapcsolatban még elmondta, hogy két hitelt vett fel, egy 15 és 20 millió forintosat, előbbit 2007 januárjában, utóbbit pedig az évben októberében. Mint mondta: a hiteleket svájci frankban vette fel, az árfolyamváltozás miatt döntött úgy, hogy visszafizeti egy 2003-ban vett érdi családi ház értékesítése után; ez is szerepelt a korábbi vagyonnyilatkozataiban.
Hagyó Miklós az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy a hatóságok eddig még nem keresték meg. Megismételte: áll minden vizsgálat elé.
- Magabiztos maradhat a Fidesz
- Pártválasztás: az LMP nyert, az MSZP vesztett
- "Megint Gyurcsány? Isten ments!"
- MSZP: embertelen, érzéketlen a Fidesz
- Aggódik az MSZP
- Pénteki össztűz a Fideszre
- Nyugdíjígéretére emlékezteti a köztársasági elnököt az MSZP
- Itt az idő, hogy Gyurcsány saját pártot alapítson?
- Mesterházy és az alkotmány
- Akinek nincs semmije, annyit is ér: Lázár "könnyen beszél"













