2010. június 8. 18:44 | PP/MTI
kulcsszavak:választás2010, új kormány, parlament, lmp
VÁLASZTÁSI TV.
Így debütál az LMP: sárga lap a kormánypártoknak
A törvény egyes esetekben szigorúbb követelményeket rendel a jelölt- és a listaállításhoz, és felváltja az 1990-ben elfogadott, azóta többször módosított, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt. A jogszabály szerint már idén ősztől csökken az önkormányzati képviselő-testületek létszáma. - ezt nehezményezte az ellenzék és ez volt az, amiért az LMP képviselői nem is vettek részt a zárószavazáson. "Az önkormányzati választási rendszer átalakításáról szóló javaslat ugyanis a helyi demokrácia gyengítésével sok kis helyi Döbrögi országává teheti Magyarországot. Az önkormányzati képviselők számának csökkentésére hivatkozva a kormányoldal valójában a saját politikai ellenfeleit és a civil szervezetek jelöltjeit szeretné kiszorítani a helyi döntésekből. Ez az út semmiképpen nem a nemzeti együttműködésé." - írta a pért közleményében.
Tisztviselőnek lenni
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát június második felétől, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot. A képviselők a javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 258 igen és 93 nem szavazattal, míg egyszerű többséget igénylő részeit 257 igen, valamint 94 ellenszavazattal fogadta el.
A törvény átnevezi a köztisztviselők egy bizonyos körét: kormánytisztviselők dolgoznának a jövőben a Miniszterelnökségnél, a minisztériumokban, a kormányhivatalokban, a központi hivatalokban, valamint ezen utóbbi hivatalok területi, helyi szervénél. Hasonlóképpen a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervénél, a Rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem szerveinél, valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál.
- Mozgalmasan indul a tavasz
- Hiába vitatták, elfogadták a jegybanktörvényt is
- Erőteljes tanács Orbán Viktornak
- Éjjel szavaznak a költségvetésről?
- Rogán újabb törvényjavaslata: pozitív adóslista
- Magabiztos maradhat a Fidesz
- Pártválasztás: az LMP nyert, az MSZP vesztett
- Még idén elfogadják a turizmus törvényt
- Lázár: fontos kérdések dőlnek el ősszel
- Változik a választási rendszer?













