2011. március 20. 12:20 | MTI

kulcsszavak:lázár, fidesz

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (7) |
| Több

MENTEGETŐZÉS

Íme, Lázár magyarázata!

Elnézést kért Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott - mint mondta - félreérthető mondatai miatt, amelyekről szombaton került fel az internetre egy hangfelvétel.

A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: minden mondatért, minden szóért, minden félreértelmezhető kijelentésért vállalni kell a felelősséget akkor is, ha hosszú évekkel ezelőtt és más szövegkörnyezetben hangzott el. "Ezért szeretnék elnézést kérni Magyarországtól a félreértelmezhető és félreértett mondataim miatt. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy őket megbántottam" - közölte.

lázár, fidesz
Kattintson a teljes hangfelvétel letöltésért! - fidesz.hu

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyilvánosságra került szövegrészletben nem az emberekről, nem a szegény emberekről beszélt, hanem a "megélhetési politikusokról" volt szó. A frakcióvezető világossá tette, hogy a tegnapi szövegrészletben nem a szegény, hátrányos helyzetben levő emberekről, hanem megélhetési politikusokról volt szó akkor, amikor nyilvános ülés keretében 2008. június 5-én Hódmezővásárhely képviselő-testülete a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a települési képviselők vagyoni viszonyairól folytatott le vitát. A vitában nem volt szó sem a hódmezővásárhelyi társadalmi és szociális viszonyokról, sem egyetlen-egy hódmezővásárhelyi vagy magyarországi szegény emberről. Nekem továbbra is meggyőződésem, a tegnapi szövegrészlet és a mai szövegkiegészítés és a teljes terjedelem napvilágot látása után, hogy aki képtelen arra, hogy munkásemberként egyetemi emberként helytálljon az élet bármely pontján, az nem alkalmas arra, hogy a közösséget képviselje - mondta el a frakcióvezető.  

A fidesz.hu-n elolvashatja Lázár teljes beszédét.

Mit szól Lázár beszédéhez?

Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
1. oldal
furmányos
2011. március 20. 17:13
Azt mindjárt gondoltuk, hogy "tévedés" volt, félreértelmezés, kiragadás egy szövegkörnyezetből az ismert "minősítés". Pláne most már, hogy vaj van a fejünkön. Tök mindegy,felelős politikus nem nyilatkozhat "félreérthető" módon, mert ez az egyszerű (semmirevaló) nép képes arra, hogy félre is értelmezze. Még ilyet Uram?! Irgumburgum!
RobinWarez
2011. március 20. 16:08
Aki polgármester + parlamenti frakcióvezető stb... az nem "megélhetési politikus"???

Nekem is nagy lenne az arcom, he megélhetési polgármesterként, megélhetési frakcióvezetőként havi 2-3 millát hozzám vágnának, persze az ingyen S8 mellé. Még a fiam is eszméletlen nagy király lenne.

Én sem keresek keveset csak vérrel, verítékkel és nem nagy a pofám.
tar károly
2011. március 20. 13:46
mocskos hazugok és vérszivo fidesz
viccez
2011. március 20. 13:31
ez igy kicsit másképp hangzik:

"én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."
ancsahair
2011. március 20. 13:26
Elég volt ezekből ott fent!!!!!!!!!!!!!
VALAKI
2011. március 20. 13:24
te mindenkit hülyének nézel??vagy épp a tükör előtt állsz,mikor ilyen baromságokat mondasz??a magyarázatod egy nagy rakás szar,gerinctelen vagy mint a cigány főnököd
Lengyel
2011. március 20. 12:58
Ilyenkor egy keresztény magyar lemond. :)

Kapcsolódó cikkek

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.