2010. június 3. 7:55 | MTI
kulcsszavak:mszp, gyurcsány, új kormány
ELLENZÉKBEN
Külföldi karrier: Gyurcsány 30 másodpercig elgondolkodott
Gyurcsány Ferenc azt mondta, arra nem tudna válaszolni, hogy mi lesz mondjuk három év múlva, de "nem horkan fel benne az irigység vagy a revánsvágy", amikor a mostani kormányfőt nézi a parlamentben. Nem értek vele egyet nagyon sok dologban, de ő a miniszterelnök, mert őt választották - fűzte hozzá.
A volt kormányfő szerint ősztől nagyobb fordulatszámmal működik majd a Táncsics Alapítvány. Beszámolt arról: építik a progresszív baloldal intellektuális, kulturális, szellemi hátterét és segítik azokat a szakmai, politikai közösségeket, amelyek a progresszív balliberális identitás alapján jönnek létre az országban. Legyen egy erős, baloldali szocialista párt, amelyik a mainál jobban érti, hogy mi dolga a világban - hangoztatta.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, hosszú és nehéz folyamat lesz rendbe tenni az MSZP-t, mert a rövidebb úthoz a párton belül nincs elég szellemi, intellektuális, politikai és emberi erőforrás. Mint mondta, nem lehet kizárni, hogy a párt nem tudja megőrizni az egységét, de arra kell törekedni, hogy együtt maradjanak.
Az adást megnézheti itt.
- Mozgalmasan indul a tavasz
- Magabiztos maradhat a Fidesz
- Pártválasztás: az LMP nyert, az MSZP vesztett
- "Az '50-es évek óta nem tartóztattak le főtisztviselőt"
- "Megint Gyurcsány? Isten ments!"
- MSZP: embertelen, érzéketlen a Fidesz
- Aggódik az MSZP
- Pénteki össztűz a Fideszre
- Nyugdíjígéretére emlékezteti a köztársasági elnököt az MSZP
- Itt az idő, hogy Gyurcsány saját pártot alapítson?














ha van isten nem is fog visszajönni
Valószínűleg többen örülnének is neki, mint akik a maradásának. Persze okos ember soha nem hagyja el a húsosfazekat,főleg ha látja, hogy az még jócskán tartogat számára finom falatokat!