LEENDŐ RENDŐRÖKNEK
Orbán biztos öregkort ígért az évtizedes munkáért
Orbán Viktor a budai várban tartott szombati rendezvényen a hallgatóknak azt mondta: "a hazánk megújításáért végzett munkában számítok önökre, sőt önökre az elsők között számítok. Ha azt akarjuk, hogy hazánknak és a gyermekeinknek legyen jövője, akkor mindannyiunknak világszínvonalú teljesítményt kell nyújtania; mindannyiunknak, tehát önöknek is".
A végzősök előtt kijelentette: a kabinet a következő években meg fogja adni a világszínvonalú munkához szükséges feltételeket. A képzést megkapták, lesz munkahelyük, lesz tisztességes, kiszámítható, jólétet biztosító és emelkedő fizetésük, előmenetelük, tisztességes otthonuk, a legjobb iskolák lesznek elérhetőek a gyermekeik számára, és lesz biztonságos, nyugodt idős kor "a becsülettel végig dolgozott évtizedek után" - sorolta.
Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, az egész ország számára megnyugtató érzés azt látni, hogy szép számmal vannak Magyarországon olyan fiatalok, akik készen állnak arra, hogy akár életük kockáztatásával is megfékezzék az áradó vizeket, az elszabadult tüzet és azokat az embereket, akik szembefordulva a becsületes emberek többségével "a bűn útjára sodródtak, és munka helyett mások tulajdonának elvételéből akarnak megélni". Megnyugtató érzés, hogy minden évben százával vállalkoznak fiatalok arra, hogy megvédjék a magyar emberek életét, és elhárítsák a fejük fölül a bajt - tette hozzá.
- Miből lesz így magánnyugdíj?
- Túl gyorsan öregszünk
- Öngondoskodás a biztos időskor titka
- A kiszámíthatatlanság ára
- Nyugdíj: itt a döntés ideje!
- Közeleg a határidő
- Kérjen külön nyugdíjat a munkáltatójától!
- Nyugdíjpénztárak: kétséges kimenet
- A labda Orbán térfelén van?
- Mozgalmasan indul a tavasz
















Majd csak megbuknak 3 év múlva, ha nem elöbb!
Még egyszer sose lennék rendőr! Minden megélhetési, pióca politikus a vérünket szívja! Szemetek!!!
Egy ilyen szónoklat után, tüllünk nyugatabbra darabokra szedték volna.
A magyar az csak néz és vár a csodára, hogy majd valaki megoldja helyette a gondjait.
Szegény, szerencsétlen nagypapa koru, őszülő haju, kopaszodó, vezénylő tábornok! Hol leszel te már akkor, amikor ezek a most avatott tisztek nyugdijba mennek! A kutya sem emlékszik majd rád! Igaz, arra sem, hogy most mit igérgetsz. Akkor már ugysem lesz beleszólásod, (az is lehet, hogy egy-két év mulva sem) oszt jónapot!
jóval ötven felett vagyok, vissza küld a munkaerő piacra,
ez az a kiszámítható, biztonságos, nyugodt életkor.?
becsületes évtizedek után/ közel 40 évet dolgoztam.
miért hülyíti a fiatalokat, ugyan úgy bedobja a süllyesztőbe és a becsületes év tizedek után kilátástalanná válik a helyzetük.
Azért megkérdezném: ki az a lökött, aki még bármit is elhisz abból amit ezek ígérnek. Főleg a fiatalok, és főleg a rendvédelmisek, akiktől épp most vettek el mindent.
Végeztek "oszt" majd mennek olyan állásokba ahol jól fizetnek. A kormány meg csak szórja két kézzel az adófizetők pénzét. Azért mert fiatalok a frissen végzettek nem hülyék!!
De dolgoztak egy életen át a banknak és II. Orbánnak!
Talán nem tudják, hogy a kormány egy röpke alkotmánymódosítással hogy vette el vagy kétszázezer ember nyugdíját, és nyilvánította őket jövedelempótlósoknak, majd államtitkáruk közölte, hogy emiatt a kis névváltoztatás miatt természetesen, az utazási kedvezmény, és az inflációs emelés ugrik, és további megszorításokat törvényesítenek.
Őket már nem lehet a biztos jövővel etetni, amikor éppen elveszik tőlük a biztos jelent...