2010. október 27. 12:20 | PP/MTI
kulcsszavak:mszp, lmp, kormány, alkotmánybíróság
AB VS KORMÁNY
Schmittben bízik az MSZP és az LMP
Az MSZP és az LMP közösen fordul Schmitt Pál köztársasági elnökhöz, hogy "vesse latba tekintélyét és emelje fel szavát" az Alkotmánybíróság hatáskörét érintő fideszes javaslat ügyében - mondta az LMP frakcióvezetője Mesterházy Attila szocialista frakcióvezetővel közösen tartott szerdai, parlamenti sajtótájékoztatójukon.
A két frakcióvezető közösen írt nyílt levelet az államfőnek. Schiffer András úgy fogalmazott, azért fordulnak a köztársasági elnökhöz, mert Lázár János kedden bejelentette, "hogy gyakorlatilag az alkotmányosság felfüggesztésére készülnek".
Fidesz: az emberek akarata ellen való az AB döntés
Szijjártó Péter szerint az emberek akaratával szembemenő döntés született kedden, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót. "Kétharmados többséggel nem lehet kibújni a választói akarat teljesítése alól, tehát az a korszak véget ért Magyarországon, amikor a kormány az első akadályra meghátrált az elől, hogy teljesítse azt a vállalását, amelyet a választók testáltak rá" - közölte a miniszterelnök szóvivője szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Hangsúlyozta: a "pofátlan végkielégítéseknek" véget akartak és akarnak vetni.
Szijjártó Péter azt mondta, április óta egy új korszak van Magyarországon, az új korszakhoz pedig egy új végleges alkotmány illik, amely az új korszak viszonyait képes szabályozni. Az jól látszik, hogy a régi korszak alkotmánya és az új korszak több ponton is összecsiszolhatatlanok - jegyezte meg.
- Mozgalmasan indul a tavasz
- Magabiztos maradhat a Fidesz
- Pártválasztás: az LMP nyert, az MSZP vesztett
- "Megint Gyurcsány? Isten ments!"
- XII. kerület, Czinege utca: lehet tüntetni Orbán házánál
- Nyugdíjas rendőrök: adóztatható juttatást ígér Szijjártó
- Nem tetszik az embereknek a korkedvezményes rendőrnyugdíj
- Orbán kabinet: van, aki nem vállalta a négy évet
- MSZP: embertelen, érzéketlen a Fidesz
- Aggódik az MSZP















