Beteg gyerek mellől is dolgozni indul a magyar

A magyar cégek többsége elvileg rugalmasan áll a szabadságok kiadásához, a gyakorlatban azonban a munkavállalók harmada gondolja úgy, hogy akkor sem maradhatna otthon, ha egy beteg családtagot kellene ápolnia. A Randstad Workmonitor adatai szerint azonban egész Európában mi teszünk legkevesebbet az egészségünk megőrzéséért.

Sokszor akkor is dolgozunk, ha beteg otthon a gyerek – Kép: Stockbyte

A magyar munkavállalók 75 százaléka olyan vállalatnál dolgozik, ahol a vezetőség elengedi szabadságra a személyes okokra hivatkozó dolgozót – legalábbis elvileg. Amikor ugyanis konkrét szituációra kérdeztek rá a Randstad Workmonitor 2014 első negyedévében végzett kutatásában, már más volt a kép: egy beteg családtag ápolása miatt például a megkérdezett munkavállalók 36 százaléka nem vehetne ki szabadságot. A közép-európai régió többi országában mindenhol 70 százalék felett volt azoknak az aránya, akiket ilyen helyzetben elengedne a főnöke, Csehországban pedig csak feleannyi munkavállalónak kellene egy beteg családtag mellől elindulni munkába, mint Magyarországon. (Sok magyar munkavállaló még akkor is dolgozni megy, ha beteg.)

„Nyilvánvalóan nagy különbség, hogy valakinél egyszeri, rendkívüli esetről vagy rendszeresen megismétlődő, esetleg hosszú távú hiányzásról van szó, bár kétségtelen, hogy a felelősen működő vállalatok vezetőségének az utóbbi helyzetre is fel kell készülnie” – magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A felmérés eredménye szerint ugyanis a magyarok 46 százaléka felmondana, ha nem kapna szabadságot a betegápolásra. Nálunk a közép-európai országok lakosai közül csak az osztrákok önérzetesebbek: ott 52 százalék lépne ki a munkahelyéről, míg például Szlovákiában csak 35 százalék tenne így.

Nem teszünk az egészségünkért

A Randstad Workmonitor 2014 elején végzett felmérésében azt is vizsgálta, hogy a munkáltatók és a munkavállalók számára mennyire fontos az egészséges életmód. Ez a vállalatok számára azért kulcskérdés, mert a kutatás eredményei szerint a magyarok 80 százaléka úgy érzi, hogy jobban tudna teljesíteni a munkahelyén, ha rendszeresen sportolna. „Évek óta globálisan vizsgáljuk a vállalatok megítélését a Randstad Award keretében, és azt látjuk, hogy az ilyen juttatások növelhetik a munkavállalók lojalitását, szimpátiáját is. Így az új tehetségeket is hatékonyabban csábíthatják magukhoz az egészséges életmódot támogató cégek” – tette hozzá Baja Sándor.

A túlórát sem fizetik ki: sok szabálytalanság a munkaadóknál
A szolgáltatóiparban végzett ellenőrzések során a munkáltatók 74 százalékánál találtak szabálytalanságokat a munkaügyi ellenőrök. A leggyakrabban a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó szabályokat sértik meg, de jócskán előfordul feketefoglalkoztatás is.
Ennek ellenére hazánkban csak a megkérdezett dolgozók 36 százaléka mondta, hogy a munkahelye aktívan támogatja az egészséges életmódot. Munkaidőben a magyarok 15 százalékának van lehetősége sportolni, de munkaidőn kívül is csak 16 százalék tudja igénybe venni a vállalat edzőtermét, vagy kap kedvezményt a munkaadójától valamilyen sportlétesítménybe. Ugyanez az arány Ausztriában 26 százalék, Lengyelországban 33 százalék, az USA-ban 40 százalék, Svédországban pedig 67 százalék.

Ugyanakkor hazánkban nemcsak a cégek, hanem maguk a munkavállalók is keveset törődnek az egészségükkel a felmérés szerint. A magyarok közül csak 66 százalék gondolja úgy, hogy egészségének megőrzése az ő személyes felelőssége, miközben Közép-Európában ez az arány mindenhol meghaladja a 80 százalékot, Nyugat-Európában pedig megközelíti vagy meghaladja a 90 százalékot is. „Magyarországon csak a megkérdezettek 37 százaléka mondta, hogy a munkahelyén inkább a lépcsőt választja a lift helyett, ami nem csak európai, de globális szinten is a legalacsonyabb arány” – mondta a Randstad Hungary ügyvezetője.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo