Digitális iskola: tanítsuk meg a gyereknek a biztonságos kütyühasználatot

A különböző felmérésekben szereplő 20-30 ezer forintos összegnél jóval nagyobb terhet jelenthet a családok számára a szeptemberi iskolakezdés, hiszen a tanuláshoz ma már egyre inkább használt digitális eszközöket is sokan ilyenkor szerzik be. A laptop, asztali gép, tablet, wifi router és egyéb kiegészítők megvásárlása azonban nem csak anyagi terhet, de egyben veszélyforrást, az egyre több iskolában bevezetett Elektronikus Osztálynapló pedig információvédelmi kihívásokat is jelent a családok számára – figyelmeztet Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. tanácsadás üzletágvezetője.

Digitális iskolakezdés – számos szupermarket és webáruház hirdeti a jobbnál jobb akciókat. Laptopok, asztali gépek, wifi routerek és kiegészítők. Bár a gyermekek álaltában örülnek az újonnan vásárolt eszközöknek, fontos, hogy megtanítsuk őket a biztonságos használatra is.

Kép:Flickr

Az adataink fontosabbak, mint maga az eszköz

Kezdjük mindjárt az eszközök fizikai létével. Manapság az asztali számítógépek kora leáldozóban van, gyakorlatilag minden hordozható. Az előnyük egyben a hátrányuk is, nevezetesen, hogy könnyű elhagyni, ellopni, leejteni, ami által az akár százezer forintot is meghaladó „kütyünk” bizony sérülhet. Könnyű egy telefont a menzán, az iskolapadban vagy hazafelé a buszon felejteni, és mindegyik remek célpont a tolvajoknak.

Azonban amíg egy laptop vagy egy telefon elvesztése komoly veszteség lehet, sokkal nagyobb kár, ha azt veszítjük el, ami rajta van: az adatainkat, emlékeinket. Ezek védelmének első és legfontosabb szabálya, hogy valamilyen kódot használjunk – legyen az PIN, ujjlenyomat vagy jelkód - amit más nem ismer. Ez különösen fontos, mivel egy kód csak addig véd, ameddig más nem ismeri – hívja fel a figyelmet Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. szakértője.

Az adatainkat sajnos nem csak a fizikai lopástól kell védeni, hanem számos olyan rosszindulatú program ellen is, ami mind telefonon, mind a számítógépen keresztül fenyeget. Sokan nem gondolnak bele, de az okostelefon is csak egy „buta számítógép”. Évente megsokszorozódik az okoseszközökre írt kártevők száma. Mielőtt gyermekünk kezébe adnánk az új okostelefonját, tabletjét vagy laptopját, első dolgunk legyen, hogy valamilyen védelmet tegyünk rá. Javasolt a nevesebb gyártók megoldásait keresni, amelyek sokszor akár ingyen is elérhetőek – de itt is igaz, hogy a fizetős verziókban több funkció érhető el, kapunk hozzá támogatást, ha problémánk akad.

Célszerű megváltoztatni a hálózat nevét

Az egyik legnagyobb veszélyforrás, amit a legtöbben figyelmen kívül hagynak, azok a vezeték nélküli routerek. Kényelmesek, gyorsak, megbízhatóak, de remek lehetőséget biztosítanak a hozzáértőknek, hogy hozzáférjenek adatainkhoz. Mindenképp érdemes megváltoztatni a hálózat nevét, mivel a routerek általában saját típusukat adják meg névként alapértelmezett módon, amely ismeretében a típushibákat könnyen ki tudják használni. A router sugározta jel nem áll meg a falaknál sajnos! Ezért javasolt, hogy jelszóval védjük le a hálózatunkat, mivel ellenkező esetben bárki tud csatlakozni hozzá, amely sok problémát vethet föl – tanácsolja a szakértő.

Kiürül a kassza iskolakezdéskor
Augusztus második felében sokan készülnek az iskolakezdésre. Ez az időszak különösen megterhelő anyagi szempontból, hiszen közel húszezer forint megy el ilyenkor iskoláztatással kapcsolatos költségekre már egy gyerek esetén is. A kiadások finanszírozásában többféle hitelkonstrukció is segítséget nyújthat: mindenkire érvényes megoldás nincs, az igények határozzák meg, hogy melyik közülük a legideálisabb.
Mentés, mentés, mentés

Manapság a digitális eszközökkel szolgáltatásokat is kapunk, jellemzően felhő alapú tárhelyet és felhő alapú alkalmazásokat. Ezek nagyon hasznosak lehetnek, de két alapvető dologra kell figyelni. Az egyik, hogy a felhőszolgáltatásoknál – bár a szolgáltatók igyekeznek védeni a tartalmakat, ha jobban belegondolunk, nincs valós felügyeletünk, hogy ki fér hozzá az adatainkhoz. És tegye mindenki a szívére a kezét – hányan olvasták el az igénybe vett felhőszolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit? Amennyiben a hozzáférésünket – vagy magát az alkalmazást – feltörik, könnyen és szinte ellenőrizhetetlenül bárki hozzáférhet adatainkhoz.  A másik, hogy ha nincs Internet vagy vezeték nélküli hálózat (és vezetékes sem), akkor nem fogjuk elérni az adatainkat, maximum azt, amit leszinkronizáltunk a gépünkre, telefonunkra. Jó, ha már gyerekkorban arra szocializáljuk csemetéinket, hogy a fontos adatainkról, fájljainkról (fotók, rajzok, dokumentumok, címlisták, sms-ek, egyéb üzenetek stb.) mindig legyen mentés.

Osztálynapló a felhőben?

A fenti tanácsokat azért is érdemes figyelembe venni, mert egyre több iskolában vezetik be az úgynevezett Elektronikus Osztálynaplót, ahol gyermekünk iskolai előmenetelét tudjuk nyomon követni. Tekintve, hogy ez is egyfajta online szolgáltatás – ha úgy tetszik felhő – a biztonsági szabályok betartása információvédelmi szempontból különösen érvényes erre is – zárja gondolatait Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. szakértője.

Összességében, ha a gyermekünk és saját magunk is nyugodt digitális iskolakezdést szeretne akkor négy dologra koncentráljunk:

  1. Vigyázzunk az eszközeinkre!
  2. Legyenek védve az adataink illetéktelen hozzáférésektől és rosszindulatú programoktól!
  3. Legyen védett a vezetéknélküli hálózatunk otthon és ügyeljünk arra, hogy hol milyen szolgáltatást használunk!
  4. Legyen mentésünk, ha lehet több példányban, egymástól távol!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo