Dróntörvény és drónposta – ez vár ránk

2016. február 06. szombat - 07:30 / piacesprofit.hu
  •    

A Big Data korában sok szó esik a magánélet titkának szentségéről, illetve annak eltűnéséről. A szabadidős használatra vásárolt drónok újabb eszközei a magánszféra eltörlésének. Egyelőre totális a szabályozási káosz, de készül itthon a dróntörvény is. De nem csak szórakozásról van szó! A kis gépek az üzletet is megváltoztathatják.

A januárban Las Vegas-ban megrendezett fogyasztóelektronikai expón, a CES-en nemcsak a virtuális realitás vitte a prímet, hanem a drónok is. Idén 27 kiállító mutatott be drónokat, ami hihetetlenül nagy szám, főleg ahhoz képest, hogy 2015-ben még csak 4 érkezett ilyen termékkel.

A Consumer Electronics Association becslése szerint csak Amerikában 700 000 drónt vásároltak 2015-ben. 2014-ben 430 000 példány fogyott el belőlük. 2016-ban már egymilliót értékesítenek majd. Ez azt jelenti, hogy olyan népi játékszerekké válnak, mint korábban a távirányítású kisrepülők voltak a gyerekek kezében. Vagyis akkora volumenről van szó, hogy az bizony már az egész társadalomra hatással van.

Szabályozatlan szálldosók

Az amerikai aktivisták elsősorban azt nehezményezik, hogy a hagyományos helikopterek és repülőgépek magasságára felszállni képes drónok vásárlása és használata nem igényel hatósági regisztrációt. Pedig a játékszerek veszélyesek is lehetnek. Az amerikai légi közlekedést szabályozó Federal Aviation Administration (FAA) csak havonta(!) legalább 100 olyan bejelentést kap, amikor egy drón csak kis híján nem ütközik össze egy utasszállító vagy teherszállító repülőgéppel. Hollywoodban azon bosszankodhattak a sztárok, hogy egy drón nekiment egy villanypóznának, ledöntötte és 700 háztartásban áramszünetet okozott. Olyan is előfordult Kaliforniában, hogy az erdőtüzet oltó brigádok helikopterei és repülői nem tudták zavartalanul végezni munkájukat, mert drónok szálldostak az akció közelében.

De más típusú problémák is előálltak már: Kentucky államban beperelték azt a férfit, aki lelőtt egy drónt, mert szerinte azzal valaki rendszeresen a kertjébe hatolt, s kémkedett utána és a családja után. A bíró úgy döntött, a férfi nem perelhető be. Az eset azért is precedens értékű, mert a drónok nagy részét azért veszik az emberek, hogy légi felvételeket készítsenek.

Repül a propelleres paparazzo. (fotó: wikipedia)

Propelleres paparazzo.
(fotó: wikipedia)

Az amerikai törvényhozásban 2015 őszén nyújtották be a Consumer Drone Safety Act nevű törvényjavaslat. A törvényt szorgalmazó képviselők úgy vélik, csak idő kérdése, hogy nagyobb tragédia keletkezik drónos ütközésből. Az iparági szereplők azzal támadták a kezdeményezést, hogy a jogszabály fékezné az innovációt. (Az FAA csak az üzleti céllal repülő drónokat szabályozza, a hobbiból, szabadidős tevékenység részeként repültetett drónokat nem.

Az amerikai repülőterek közelében illegális felengedni a légtérbe drónokat, ahogy a stadionok fölé is, amikor meccs van – pedig mindkettő gyakran megesik. És az erre vetemedőket szinte sosem kapták még el. Pedig tényleg van értelme a tiltásnak: 2015 szeptemberében a U.S. Openen a nézőtérre is zuhant egy drón New York-ban. Csak a szerencsén múlott, hogy épp senki nem ült azokon a helyeken. (A drón kezelőjét ezúttal elkapták. Egy helyi tanár volt.)

Magyarországon a jog szerint minden drónos repülést be kellene jelenteni a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál

Magyarországon a pillanatnyi jogszabályok szerint minden egyes drónos repülést be kellene jelenteni a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH). Ez nyilvánvalóan teljesen nonszensz – ha valaki kimegy a hátsó kertbe játszani a hipermarketben vásárolt olcsó szerkezettel, nyilván sehol nem fogja bejelenteni. Viszont egyelőre egy olyan törvény szabályozza ezt a területet, amely 1995-ben, tehát jóval a drónok megjelenése előtt történt. Szerencsére a magyar hatóságok is belátják, hogy a mostani szabályozás betarthatatlan, tavaly év végén Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke viszont azt mondta, fontos, hogy legyen valamilyen szabályozás. Vagyis Magyarországnak kell egy dróntörvény. Ennek most az előkészítése zajlik. A NAIH álláspontja szerint a készülő törvényben érvényesíteni kell azt a garanciális alapelvet, hogy személyes adatot drónnal csak célhoz kötötten és csak meghatározott időpontra, földrajzi területre, személyi körre kiterjedően lehet gyűjteni és kezelni. Az adatgyűjtésnek és -kezelésnek meg kell felelnie az arányosság kívánalmának is, vagyis csak a céllal arányos adatkezelés engedhető meg. Ezért a hatóság azt javasolja, hogy a születendő törvényben rögzítsék, a drónokkal megvalósított adatkezelés csak jogszerű célból folytatható, ehhez pedig engedélyezési eljárást tartanának indokoltnak, amelyet a légügyi hatóság folytatna le.

A jogszabályalkotás lassú folyamat, addig a hatóság igyekszik megkönnyíteni az engedélyezést: formanyomtatványt készítettek a drónrepülések bejelentésére, de így is életszerűtlen, hogy ezt az emberek megtegyék. Hangsúlyozzuk viszont, hogy a hatályos jogszabályok szerint egyelőre minden repülés bejelentés köteles!

Szabályozásra viszont tényleg szükség van, hiszen a drónok a mostaninál is jobban elterjednek, nagyon is hatással lesznek az életünkre. „Még
a rendeltetésszerű használat is nagyon erős behatolást jelenthet a személyek a magánszférájába, hiszen az eszköz képes arra, hogy válogatás nélkül gyűjtsön adatokat mindenről, ami a látókörébe kerül. A drón képes mozgó embereket, tárgyakat követni anélkül, hogy erre az érintettek felfigyelnének” – hívja fel a figyelmet Péterfalvi Attila ajánlásban.

Még a rendeltetésszerű használat is nagyon erős behatolást jelenthet a személyek a magánszférájába

A fizikai veszély mellett a drónok más fajta kihívást is jelentenek. A szomszéd benézhet például 10. emeleti lakásunk ablakán és ha fényképezőgépet vagy wifi-kapcsolattal bíró webkamerát is illesztett a drónra, akkor lesifotóssá válhat. Ha meg afféron kapja rajta a férjes asszonyt vagy a nős urat, akár zsarolhatja is pénzért. A lehetséges botrány-szcenárióknak se vége, se hossza. A másfajta törvényszegésekről nem is beszélve. Itt-ott már próbáltak illegális céllal használni drónt. 2015 októberében egy oklahomai börtön kerítése fölött egy drón repült át drogokkal megrakva. A szállítmányt természetesen a foglyoknak szánták. De a masina lezuhant és összetört, mielőtt a rabok megkaparinthatták volna a szajrét. Kertünket hiába határolja téglakerítés vagy bokor, hogy ne lásson be senki, ezután életterünk eme része is ki lesz téve az illetlen drónos leselkedőknek.

drón repül a tenger felett

A végtelenbe és tovább… Kép:Pixabay

Hazarepül a bevásárlás

De nem csak játékszerek lehetne az egyre jobban elterjedő repülő szerkezetek. A mezőgazdasági felhasználás például szinte adja magát: A drónok a földterületek hatékony, rövid idő alatti felmérését teszik lehetővé. És nem csak láthatják a termelők, hogy mi történik, emellett a nedvességtartalomtól kezdve a tápanyagtartalmon át rengeteg információ gyűjthető össze akár egyetlen felszállással is, elképesztően olcsón. Egy megfelelő szoftverrel a drón a precíziós gazdálkodás fontos eszköze lehet, hiszen így képes feldolgozni a begyűjtött információkat, a szimpla képeknél sokkal mélyebb adatokat nyújtva a bejárt területről. Nem csak a mezőgazdaságban, de más, nehezen elérhető területeken is használhatók a repülő szerkezetek. A Shell például már most használja ezeket, hogy ne küldjön esetlegesen veszélyes helyekre alkalmazottakat.

A drónok minden bizonnyal az interneten megrendelt áruk kézbesítésében is fontos szerepet kaphatnak. A kanadai Royal Mail vezetője már bejelentette, hogy foglalkoznak a lehetőséggel. A drónos kiszállítás a cégek számára mindenképpen olcsóbbá tenné a logisztikát és kisebb termékek esetében teljesen elképzelhető. A Walmart kötelékébe tartozó amerikai Asda már elkezdte az engedélyeztetést, hogy a bevásárlások házhoz szállítását drónokkal végezhessék.

A repülő szerkezetek az üzleti biztonság szempontjából is hasznosak lehetnek. Egy nagyobb gyár- vagy raktártelep bejárására sem kell feltétlenül emberi munkaerőt alkalmazni majd (egyébként is számos munkaterületen foglalnak majd teret az emberektől a robotok), elég lesz, ha a vezérlő központból irányított drónok végzik a terepszemlét. Az őrszolgálat pedig legfeljebb oda megy ki, ahol valami rendellenesnek tűnik. Ezt a módszert egyébként nemzeti parkokban már most is használják az orvvadászok lefülelésére. De a drónok megváltoztatják a térképészetet, a filmipart, a média számos területét. És természetesen maga a drón, mint termék is egy új iparágat jelent. A gyártók és értékesítők mellett szükség lesz szervizekre is, de Angliában már megjelent az első kapcsolódó oktatási szolgáltatás is: négy pilóta drón röptető tanfolyamokat tart, ahol elsajátítható a jogszerű és biztonságos repülés.

És ez még mindig csak a kezdet.

Kriston László – Timár Gigi

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor