"Durva jogsértést" követett el a rendőrség?

Szabó Tímea, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság LMP-s alelnöke kezdeményezi a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőinek bizottsági meghallgatását a Tibetért tüntetők ügyében.

A képviselő az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt is közölte, személyesen akar utánajárni annak, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal milyen indokok alapján idézte be a legálisan itt élő, letelepedési és munkavállalási engedéllyel élő tibeti menekülteket.

A közlemény szerint az LMP mélységesen elítéli, hogy a tibeti menekülteket és a Tibetért tüntető aktivistákat rendőrök akadályozták meg véleményük kinyilvánításában a kínai miniszterelnök magyarországi látogatása idején.

Az ellenzéki párt azt tervezi, hogy benyújtja az Országgyűlésnek azt a Tibet érdekei mellett állást foglaló 2008-as határozati javaslatot, amelyet akkor többek között a fideszes Balog Zoltán és a KDNP-s Semjén Zsolt jegyzett - írta Szabó Tímea. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője ugyancsak szombaton az MTI-nek azt mondta: "a Fidesz szembeköpte saját korábbi álláspontját", mert Balog Zoltán államtitkár 2008-ban, ellenzéki képviselőként még azt rótta fel a szocialista kormánynak, hogy nem szolidárisak Tibettel. Emlékeztetett arra, hogy akkor Balog Zoltán arról beszélt, a tibeti eseményekért nem csak a helyi végrehajtó hatalom a felelős, azok egyenes következményei a Kínai Népköztársaság Tibet-politikájának.

A Tibetet Segítő Társaság szombati közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken a késő esti órákban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BAH irodájába. Emellett a kínai miniszterelnök látogatásának helyszínein a rendőrök megakadályozták a "demokratikus országokban jogszerű" tiltakozási módokat, több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak és ellehetetlenítettek, megakadályozva, hogy kifejezzék véleményüket - írták. A társaság jogi intézkedéseket is kilátásba helyezett az álláspontjuk szerint "durva jogsértések" miatt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo