Fontos a szellemi munkaerő szabad áramlása

Az EUROCADRES (Európai Értelmiségiek és Vezetők Szakszervezeti Tanácsa) 2003. március 20-22. között az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közreműködésével Budapesten megtartott konferenciáján, kilenc csatlakozás előtt álló illetve tagjelölt ország tagszervezetei vettek részt.

A konferencia a tudás alapú társadalom alapvető kérdéseivel, az egész életen át való tanulás problémáival, a képzéssel, a munkaerő szabad vándorlásával, és az Európai Unió bővítésének kihívásaival foglalkozott.
Felszólalt a konferencián Kiss Péter kancelláriaminiszter is. Hozzászólásában rámutatott arra, hogy Magyarország fejlődése, a tudás alapú társadalom kialakulása szempontjából mekkora szerepe van az értelmiségieknek és a magasan képzett vezetőknek. Hangsúlyozta az aktív szociális párbeszéd jelentőségét az egész életen át való tanulás rendszerének kialakítása területén is.

A konferencia résztvevői a vita során kiemelték, hogy a képességek fejlesztésének és a munkaerő szabad mozgásának alapvető jelentősége van az országok és az egyének fejlődésében is. Ezért a munkaerő szabad vándorlását, amely az átmeneti időszakban még csak korlátozottan érvényesíthető, a lehető legáltalánosabbá kell tenni.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy mobilitás lehetőségeket (pl. tapasztalatokat, újítást, stb.) és kockázatokat (munkaerő-piaci egyensúlytalanságot, agyelszívást stb.), is jelent, de lehetőségét mindenféleképpen támogatni, alakulását figyelni kell. Ezért az EUROCADRES kéri tagszervezeteit, hogy kísérjék figyelemmel a képességfejlesztés és a mobilitás folyamatát, és az európai koordináció, támogatás mellett nemzeti szinten alakítsák ki ezzel foglalkozó rendszerüket. Fontos, hogy ebből a folyamatból a szociális partnerek aktívan vegyék ki részüket.

A munkaerő szabad vándorlását elősegítendő az EUROCADRES úgy határozott, hogy megnyitja a csatlakozó és tagjelölt országok előtt a mobilitással foglalkozó hálózatát (amelyben a szakértők a külföldön munkát vállaló egyéni tagoknak tudnak segítséget nyújtani).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo