2010. augusztus 9. 20:44 | Sajtóközlemény
kulcsszavak:kla, csr, társadalom
KLA
Gerillavideók cigány önkéntesekről
A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért" című videó-pályázatára beérkezett tíz pályamű a látogatók szavazatai alapján kerül díjazásra. A pályázó filmek mind romák és nem romák együttműködésében megvalósuló önkéntes akciókhoz kapcsolódóan jöttek létre, példát mutatva a társadalom széles csoportjai számára. Hiszen a jövőnk valóban azon múlik, hogy mennyiben vagyunk képesek együttműködni, és közösen felelősséget vállalni.
A tíz versenyfilm sokban eltér egymástól. Némelyik vidám, a másik inkább elgondolkodtató. Egyesek Budapesten, mások vidéken, sőt határon túli vidékeken készültek. A versenyzők közül, azok számára, akik korábban külön pályázatot nyújtottak be, az alapítvány szakmai és anyagi támogatást is nyújtott, hogy a versenyben senkinek ne kelljen hátrányt szenvednie, akinek jó ötlete és szándéka van. A videókat a látogatók szeptember 15-ig értékelhetik a 100legszegenyebb.hu/video weboldalon. A legjobb filmek alkotóit az alapítvány 400 ezer forint összdíjazásban fogja részesíteni.
A videó-verseny a 100 legszegényebb programhoz kapcsolódóan valósul meg, mely arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a megfosztottság nagyon sokszínű lehet, és mindannyiunkon múlik, hogy a hátrányos helyzetű csoportoknak milyen irányba tud változni a sorsa.
A program a Norvég Civil Alap, az Open Society Institute és a Raiffeisen Bank támogatásával jött létre.
- Ki dönti el, ki az öreg?
- Csak semmi komolyság, ha kérhetném!
- Romák Magyarországon – miről árulkodnak a tények?
- Romák, gárda, Apeh: tőlük fél a magyar
- "Szélsőségesen kettészakadt képet mutat a társadalom"
- A legszegényebb településen készült a legjobb gerillafilm
- Az építési törvénnyel megy neki a hajléktalanoknak a kormány
- A mai fiatalok dédapáink életét élik
- Tudta? 15 milliót költ a gyerekre, amíg felneveli!
- Amiből baj lesz: közepes diákok jelentkeznek tanárképzésre














