Határon túli csapat is bejutott a PénzSztár döntőjébe

2016. november 25. péntek - 09:45 / piacesprofit.hu
  •    

Egy debreceni, egy szombathelyi, egy budapesti és egy szatmárnémeti csapat jutott be az idén negyedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny december 8-án, a Budapesti Gazdasági Egyetemen tartandó országos döntőjébe.

Kép: SXC

Kép: SXC

A legnagyobb hazai pénzügyi-gazdasági vetélkedő idei évada október 13-án indult, közel 1000 négyfős középiskolás csapat részvételével. A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában.

Az internetes előselejtezők összesített eredménye alapján, 100 hazai és 15 határon túli csapat vehetett részt az október 27-én, országszerte 23 helyszínen megrendezett selejtezőben, majd közülük 28 hazai és 4 határon túli csapat jutott tovább a november 10-én, 8 helyszínen megtartott középdöntőbe.

A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) tegnap lezajlott elődöntőben a 7 magyarországi régió és a határon túli területek legjobbjai mérték össze a tudásukat. A nyolc csapatnak változatos elméleti és gyakorlati feladatok során kellett számot adniuk tájékozottságukról, kreativitásukról. A feladatok között szerepeltek a korábbi fordulókból már jól ismert totó típusú kérdések, igaz-hamis állítások és tippelős játékok. A versenyzők prezentációt tartottak egy előre meghatározott banktörténeti témáról, eljátszottak egy képzelt riportot egy uniós tagország miniszterelnökével, ábrák segítségével elemeztek pénzügyi-gazdasági folyamatokat és szakmai vitát folytattak a szervezők által megadott szempontok alapján.

A csapatok teljesítményét ötfős szakmai zsűri értékelte: Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője, Tevanné dr. Südi Annamária, a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára, Vas Adrienn, a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének képzési igazgatóhelyettese, Barsi Éva, a PricewaterhouseCoopers Magyarország cégtársa és Halm Tamás a BGE tanára.

„Minden elismerésem a versenyben résztvevő fiataloké és felkészítő tanáraiké. Rendkívül széles skálán mozog a feladatok tematikája, messze túlmutat a középiskolás korosztálytól elvárható alapfokú pénzügyi műveltségen. Jól látszik, hogy a csapatok időt és energiát nem kímélve, lelkiismeretesen készültek a vetélkedőre, sőt, a lexikális tudáson túlmenően is kiváló logikai érzékről és lényeglátásról tettek ma tanúbizonyságot” – nyilatkozta az elődöntő végén Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője, a szakmai zsűri elnöke.

A december 8-i döntőbe jutott csapatok:

  • Mon(k)ey Managers – Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
  • Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe – META Don Bosco Szakgimnázium, Budapest
  • Hiteljárókeret – Szombathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
  • Stockholders – Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti

Utóbbi döntőbe jutásával a PénzSztár négyéves történetében először lesz esélye egy határon túli középiskolás gárdának a győzelemre.

2016-ban a nyertes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége pedig egy-egy okostelefonnal díjazza, de a versenyzőket további értékes ajándékok és nyeremények is várják. A szervezők olyan tudásalapú szakmai díjakkal– továbbképzésekkel, szakmai programokkal – is készülnek a legjobb csapatok megjutalmazására, amelyek támogatják a verseny célját.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor