Hol boldog a magyar? Elkészült az ország boldogságtérképe

Világszerte ma, március 20-án ünnepeljük a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

(A magyarok pesszimistának tartják magukat, ez azonban nem igaz.)

Magyarországon az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét egy ötezres mintára kiterjedő sztenderdizált, pszichometriailag hiteles és validált kérdőíveket alkalmazó internetes vizsgálat eredményei alapján. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

Vizsgálati módszer

A vizsgálatban 17–88 éves férfiak és nők vettek részt, a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A vizsgálati adatok lehetőséget adtak a férfiak és nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, a különböző iskolai végzettséggel és foglakozással bíró személyek boldogságága, élettel való megelégedettsége, globális jólléte és mentális egészsége szintjének összehasonlítására.

A kutatócsoport részben a boldogságszint évenkénti alakulásának a monitorozására, részben a megállapított összefüggések érvényességének ellenőrzésére ugyanazt a tesztüteget alkalmazva 2018-ban is elkészítette Magyarország boldogságtérképét 7506 főtől származó adatok felhasználásával. Kiegészítésként arra vonatkozóan is gyűjtöttek adatokat, hogy mi az, ami boldogságot okoz Magyarország felnőtt lakosságának.

Boldog emberekkel jobban működik a szervezet
Mindenki a kompetenciáról beszél, holott a munkavégzés igazi alapköve az attitűd, a hozzáállás és a saját tehetségünk pontos ismerete, vallja a színészetet kommunikációs, majd szervezetfejlesztő szakmára felcserélő Borbély László. A szervezeti problémák gyakran az egyén kiégéséből erednek, a burnout pedig abból, hogy nem vagyunk tisztában saját erőnkkel és tehetségünkkel.
A legboldogabb megyeszékhely Szombathely

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a World Happiness Reportban (2018) közöltekkel megegyezően a hazai vizsgálat szerint is a 2018-ban megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondják magukat, mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a legmarkánsabb, Közép-Magyarországon a legkisebb mértékű. Szignifikáns a boldogságszint-emelkedés Békés megyében.

A nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbak

A 2018-as vizsgálat is megerősítette, hogy a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbnak vallják magukat. A nők a mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak, mint a férfiak.

Mi jellemzi a legboldogabb magyarokat?

Megerősítette az idei felmérés azt is, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallják magukat, azok szignifikánsan boldogabbak, és ugyancsak szignifikánsan boldogabbak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők. A legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat. Változatlanul a 36–50 évesek korcsoportjába tartozó férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb.

Az iskolai végzettség fokozata szignifikáns együttjárást mutat a boldogság, a küzdőképesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével, legboldogabbnak a diplomával rendelkezők mondják magukat.

Csak tavaszi fáradtság, vagy a kiégés veszélye fenyeget?
Ha munkánk során gyakran foglalkozunk emberekkel akár vezetőként, akár beosztottként, számolnunk kell a kiégés, vagyis a burnout veszélyével. De hogy ismerjük fel?
Kistelepülésen boldogabb az élet

Megerősítést nyert az is, hogy a kistelepüléseken élők szignifikánsan boldogabbak, mint a városiak, és a Budapesten élők boldogságszintje a magyar lakossági átlag alatt van, ez a megállapítás az eredmények alapján igaz a mentális egészség és a pszichológiai immunitás vonatkozásában is.

Budapest boldogságszintje átlag alatti

Magyarország boldogságtérképe minimális átrendeződést mutat. Változatlanul Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok az emberek, és a Nyugat Dunántúlon lakók vallják magukat a legboldogabbnak. A megyeszékhelyek közül a Szombathelyen élők a legboldogabbak. A Közép-Magyarország területén élők boldogságszintje ugyanakkor a magyar lakossági átlag alá került. A megyék szintjén jelentkező változás, hogy Békés megye bekerült a legboldogabb megyék közé. A boldogság a Dunántúlon továbbra is szignifikánsabb, a nagyvárosok boldogságrangsorát is Győr vezeti.

Nógrád megye változatlanul a legkevésbé boldog, és Salgótarján is a megyeszékhelyek rangsorának az utolsó helyét foglalja el. A friss adatok alapján a budapesti lakosok boldogságának, mentális egészségének és pszichológiai immunitásának a szintje alacsonyabb Magyarország nagyvárosban élő lakosainak átlagos szintjénél.

Első helyen a szakmai karrier

A teljes mintára kiterjedően elemezve a boldogságszintet (globális jóllét) meghatározó tényezőket az eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a mért változók közül a pozitív orientáció, a megküzdési kapacitás, az anyagi helyzet és a pozitív állapotok megteremtésének és fenntartásának képessége járul hozzá szignifikánsan az egyes egyének boldogságához. Magyarország felnőtt lakosainak boldogságháztartása a vizsgálatot kiegészítő felmérés szerint első helyen a szakmai karrierhez kapcsolódó sikerek, a családdal töltött idő, a nyaralás és utazás, a gyermekekkel való foglalkozás, a szerelmet hozó új kapcsolatok, a barátokkal töltött idő, a vásárlás és ajándékozás, valamint az önfejlesztő és sporttevékenységek során szerzett élményekből töltődik fel.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo