Így csökkenthető a lakáshitel kockázata

Akár 2 százalékpontos különbség is lehet egy 10 éves futamidejű és 10 évre rögzített kamatozású 7 millió forintos lakáshitel esetében, ami milliós nagyságrendű különbséget jelent a teljes visszafizetendő összegben - derül ki a BankRáció.hu friss elemzéséből. A fix törlesztőrészletű konstrukciókat azért érdemes választani, mert a rögzítés idejére nincs kamatkockázat, ezáltal kiszámítható és azonos törlesztési terhet jelentenek.

Kép: Fotolia

Ma már csak forintalapú lakáshitelek vannak a piacon, ám ezeknél is van kockázat, mégpedig a kamat esetleges változása miatt. A kamatemelkedés ugyanis növelheti a törlesztőrészletet és a teljes visszafizetendő összeget is. A háztartások azonban a válság óta jóval óvatosabbak lettek szerte a világon, így Magyarországon is, ez pedig a biztonságos konstrukciók iránti kereslet növekedését eredményezte. “Egyre többen érdeklődnek a több évre vagy akár a teljes futamidőre fix törlesztőrészletű lakáshitelek iránt. Bár ezek kamata és teljes hiteldíjmutatója magasabb lehet, mint egy változó kamatozású hitelnek, de cserébe a konstrukció az adott időszakra kiiktatja a kamatemelésből adódó kockázatot” - mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője. Ez azért lényeges a szakember szerint, mert bár most alacsonyan vannak a kamatok, azok alakulását egy-egy lakás- vagy jelzáloghitel teljes - 10-20 éves futamidejében - nem lehet előre látni.

A szakember szerint augusztusban egy átlagos, 7 millió forintos, 10 éves futamidejű és 10 évre fix törlesztőrészletű lakáshitelek thm-jében több mint 2 százalékpontos különbség is volt. A legjobbak egyike 5,14 százalékos thm-mel igényelhető, ez pedig 74 ezer forintos havi törlesztést és összesen tíz év alatt 9 millió forint visszafizetendő összeget jelent. A legmagasabb thm-mel kínált lakáshitelek egyikét pedig 8,72 százalékkal lehetett igényelni, amelynek havi szinten több mint 84 ezer forint a törlesztője, a teljes visszafizetendő összeg pedig megközelíti a 10,3 millió forintot - ez pedig mind havi szinten, mind a teljes futamidőben jelentős összeg. “A jókora különbségek miatt a hitelfelvétel előtt érdemes alaposan áttekinteni a kínálatot és ne csak a saját bankunktól kérjünk ajánlatot. Szinte biztos ugyanis, hogy nem ott a legolcsóbb a lakáshitel” - mondta a szakember. Hozzátette: “Egy 10 évre rögzített kamatozású lakáshitelnél a törlesztőrészlet kőbe van vésve, 10 éven keresztül azonos összeget kell fizetni a banknak. Ha esetlegesen emelkednének a kamatok, akkor is ugyanazt az összeget kell fizetni.”

Könnyebben kinyögjük a lakás árát
Egy átlagos lakáshitel havi törlesztése az idén az átlagfizetés 32 százalékát viszi el. Ez az arány öt évvel ezelőtt még 52 százalékos volt, azaz 20 százalékponttal csökkent - derül ki a BankRáció.hu elemzéséből, amely szerint a nettó reálbérek emelkedése hozzájárulhat a hitelezési fordulathoz.
Gergely Péter szerint, bár sok lakáshitelt 20 évre vesznek fel, mégis a valós futamidő ennél rövidebb 13-15 év. A hitel futamideje alatt általában történik valami, például költözés, öröklés, egyéb esemény, amely megváltoztatja kedvező irányba a jövedelmi helyzetet és amiatt a legtöbb lakáshitel valós futamideje inkább 10 év. A lakáshitelpiac felfutása miatt egyre nagyobb a verseny a bankok között, a szakember szerint ezért gyorsan változhatnak a feltételek, ezen belül a hitelkonstrukciók thm-je akár havonta módosulhat. A hitelfelvétel előtt éppen ezért is érdemes pontosan felmérni a kínálatot, erre ma már jó internetes hitelkalkulátorok vannak. A bankok közötti verseny pedig kedvezményeket is biztosít, amelyeket szintén érdemes áttekinteni.

A lakáshitelezésben növekedést vár a szakértő. A bővüléshez több dolog járulhat hozzá, egyrészt a következő időszakban tömegesen megjelenő új építésű lakások, a gazdasági növekedés, a háztartások pénzügyi mozgásterének növekedése a nettó reálbérek emelkedése miatt. Gergely Péter azonban nem tart attól, hogy a hitelpiac növekedése túlzott eladósodáshoz vezetne, mert a háztartások a válság óta tudatosabbak, óvatosabbak, emellett a rendszerben vannak fékek. A jövedelemarányos törlesztési plafonról szóló szabály például megtiltja, hogy egy háztartás a teljes jövedelmének több mint 50-60 százalékát fordítsa hiteltörlesztésre, Gergely Péter szerint azonban nem kell kifeszíteni a családi büdzsét, érdemes a teljes jövedelemhez mérten inkább maximum 30-40 százalékos mértékben eladósodni.

Tízmilliót is érhet az odafigyelés
Továbbra is makacsul tartja magát az a vélekedés, hogy a saját lakás elengedhetetlen a felnőtt élethez és a családalapításhoz. A saját lakás megteremtése a megtakarítási célok között is előkelő helyen szerepel. Amikor vásárlásra kerül sor, sokan mégis nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják az állami támogatású banki lehetőségeket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo