Így előzzük meg, hogy betegség legyen a stresszből

Bár sokat szidják a nagyvállalatokat, gyakran jobban kizsákmányoljuk magunkat saját vállalkozásunkban, mint máshol az alkalmazottakat. Pedig, ha egy vállalkozó kidől, nem csak az egészsége, de az egzisztenciája is bánja.

Állandó rohanás, örökös harc az idővel, hónapokra előre tele írt előjegyzési naptár, folyamatos stressz helyzetek, örökös készenléti állapot, túlhajszoltság, kevés pihenés. Ha ezek a tényezők a saját életéből ismerősek Önnek, akkor lassítani kellene. A kisvállalkozókat is érintik mindazok a nehézségek, amik egy nagyobb vállalat vezetőit.  Itt a vadkapitalizmus végóráiban a zöldségboltosnak is épp úgy lehet menedzserbetegsége, mint a mikro vállalkozó iparművésznek.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy mindez nemcsak a menedzserek betegsége, amint a név utal erre, hanem csaknem minden szintű vezető, vállalkozó ember kórképe. Azt a veszélyeztető állapotot, amelyben a stressz nyomása túlságosan erős, és a szervezet károsodása már megindult, nevezi a közmegegyezés menedzser-betegségnek.

A munkahelyi stressz egyébként nem csak afféle "úri huncutság", az Európai Unió tagállamaiban évente 136 milliárd euró kárt okoz a foglalkoztatóknak.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/jesadaphorn

Fektessünk magunkba!

Egy kisvállalkozónak egy dologgal kell nagyon tökéletesen tisztában lennie, hogy ő maga a saját befektetése. Ha kidől, ha a teste feladja, felkopik az álla. A regenerálódás nem csupán egy melodramatikus reklámszöveg a wellness fürdők hirdetéseiben, hanem az ember alapvető igénye, és szükséglete, amely nélkül egy idő után nem tud létezni. Megfelelő mennyiségű mozgás és pihenés nélkül nem tud a test teljesíteni.

Az infarktusra hajlamosító személyiségtípusba azok az emberek tartoznak, akiknek a vegetatív idegrendszerük érzékenyebben és hevesebben reagál a stressz hatásokra. Ők a stressz-érzékeny emberek.  Ez az állapot bizonyos stressz-hormonok felszaporodása révén károsítja az érrendszert, anyagcsere folyamatokat és szabályozó rendszereket. Károsodnak azok a folyamatok, amelyek az ér belhártyájában zajlanak, melyek helyben értágulatot okoznának, hogy jobb legyen a keringés. Ha ehhez jön még valamilyen külső negatív hatás is, mint pl. hideg vagy meleg front, vagy komolyabb elektroszmog, akut stressz, ezek együttesen olyan reakciókat  indíthatnak be, melyek a  szíven tényleges, szervi elváltozást okozhatnak. Vérrögképződés indulhat el, vagy hirtelen vérnyomás emelkedés lép fel, amely a szívet tovább terheli, szívkoszorúér görcsöt , esetlen infarktust okozva. Természetesen mindennek az előzménye a nem kipihent, túlhajszolt szív, a túlhajszolt szervezet. Nincs elegendő védőanyag a szervezetben, helytelenül táplálkozik, dohányzik, nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt, stb.

Azonnal használható stresszkezelő trükkök
Amilyen sokat beszélünk a stresszről, annyira keveset tudunk tenni ellene – gondolnánk. Nos, ha a kiváltó okokat nem is tudjuk megszüntetni, a Piac&Profit szakértője segít, hogy el tudjunk lazulni ha felgyűlt a feszültség.
Ahhoz, hogy tudjuk, meddig mehetünk el, ismerni kell, hol vannak a határaink. Ugyanakkor honnan tudnánk ezek pontos helyét, ha még nem mentünk el a falig? Sokan csak akkor változtatnak, ha túlesnek az első agyi, vagy szívinfarktuson, vagy az első idegösszeroppanásukon. Többen, amikor felépülnek, minden korábbi időhiányra vonatkozó érvüket sutba dobva elmennek túrázni (sokan a spanyol el camino zarándokutat választják). Hazatérve teljesen másként értelmezik az élet ugyanazon aspektusait, nem lesz olyan értékes egyetlen üzlet sem, int a saját magával, vagy a családjával, barátaival töltött idő.

Vegye komolyan, ha a következő tüneteket tapasztalja saját magán

Hajhullás, mely mögött sem gócot, sem más betegséget kimutatni nem lehetett. Női vezetők között különösen igen gyakori a súlyos fokú hajhullás, mint tünet. Ennek magyarázata, hogy a fokozott igénybevétel miatt a szervezet (így a fejbőr) vérellátása is  jelentősen megváltozik. Részben ezzel, részben a stressz okozta hormonális egyensúly felborulásával magyarázható a hajhagymák elgyengülése, amely olykor teljes kopaszodáshoz is vezethet.

Szintén gyakori a vezetők potencia zavara, mely mögött ugyancsak a túlhajszoltság áll. Az átmeneti, majd később tartóssá váló potenciazavar azonban általában a jéghegy csúcsa.

A ma vállalkozója nem lehet beteg, nem panaszkodhat egészségére, nincs ideje orvoshoz menni, nincs ideje törődni önmagával.  Ha Ön már elment a falig tartsa tiszteletben annak a helyét és ne közelítse meg többször. Ha nem teszi, jönnek a látszatra meglepetésként a hirtelen megbetegedések, olykor a hirtelen halál is.

A leghatékonyabb megelőzési módszerek:

1. Étkezzünk kiegyensúlyozottan!

Reggel 7-9 óra között legerősebbek az emésztési funkcióink, ekkor kell biztosítanunk szervezetünk számára a szükséges aminosavakat és vitaminokat.

2. Aludjunk jól és eleget!

Az optimális alvás érdekében feküdjünk le minél hamarabb; idegrendszerünk számára a legjobb minőségű pihenést este 10 és hajnali 1 óra között tudjuk biztosítani. Eközben regenerálódik leginkább a májunk is, immunrendszerünk ilyenkor erősödik a legjobban, másnapi energiánk is ilyenkor termelődik.

3. Tartsunk rendszeresen szünetet!

A hosszú irodai ülőmunkát gyakran – óránként! - szakítsuk meg rövid szünetekkel. Kávészünet helyett tartsunk gyakran zöldtea- és szűzteaszünetet, ami nemcsak tisztítja és méregteleníti a szervezetet, de frissítő hatással is van agyunkra, serkenti a vérkeringést és a szellemi funkciókat.

4. Egyszerű meridiánmasszázs

Az akupresszúrás technika is segíthet a depresszió ellen: hüvelykujjunkkal függőlegesen masszírozzuk a két mell közötti részt (R17 meridián pont) 20-szor egymás után, naponta kétszer. Nyomjuk meg a mellkasunk középső részét hüvelykujjunkkal 20-szor, majd könnyedén ütögessük meg öklünkkel ugyanezt a helyet 5-ször. A másik kezünkkel ismételjük meg a mozdulatsort. A terület finom masszírozásával boldogsághormon szabadulhat fel.

5. Igyunk napi 1,5-2 liter tiszta vizet és mozogjunk eleget.

Nem kell mindenkinek edzőterembe járnia. Figyeljen oda legfőbb szerve a gerince egészségére, nyújtózással kezdje a napot. Üljön napközben egyenesen, változtasson nagyjából fél óránként testhelyzetet. Ha nincs ideje se kedve sportolni járjon gyalog az irodájába, és este is sétáljon haza.

Az idén hivatalosan 254 munkanapot dolgozunk, és ha nem számoljuk a szabadnapokat és levonjuk azokat a rövid sétákat, amit az íróasztaltól a központi nyomtatóig teszünk meg, viszont hozzáadjuk azokat az órákat is, amelyeket otthon a gép előtt töltünk, legalább 2032 órát ülünk.

Nyugodtan elhihetjük a fenti számok ismeretében, hogy egy fűtött, kényelmes irodában hosszú távon nagyobb veszélynek lehet kitéve az egészségünk, mint egy építkezésen, a magas állványzaton dolgozó embernek, vagy azoknak a kereskedelemben dolgozóknak, akik egész nap állnak és a visszerektől féltjük őket. Itt talál néhány kreatív ötletet, hogy hogyan üljünk kevesebbet akár egy dolgos hétköznapon.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo