2012. február 17. 13:05 | piacprofit.hu
kulcsszavak:idegenforgalom
IDEGENVEZETŐK
Ingyen megismerhető Budapest
A minden év február utolsó vasárnapján tartott Idegenvezető Világnap immár 11 éves hagyománnyal rendelkezik Budapesten. Idén 9. alkalommal szervezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, ill. idegenvezetői ezt a főváros turisztikai életében kiemelkedő eseményt, amelyen idegenvezetőink bemutatják fővárosunk nevezetességeit, közúton, vízen, kerékpáron, valamint sétákon és tematikus vezetéseken keresztül.
Az idén először három napig tartó rendezvénysorozaton minden eddiginél több, változatosabb programot kínálnak, - autóbuszos, hajós, kerékpáros és gyalogos városnézést, tematikus sétákat. A Műcsarnok mellett buszra várakozók megcsodálhatják a kézműves mesterek remekeit, megkóstolhatják hagyományos ételeinket, italainkat.
A programsorozat ráirányítja figyelmünket Budapestre, a fővárosunkat megismerni vágyók számára pedig megmutatja azokat a szépségeket és titkokat, történelmi színhelyeket, amelyek mellet nap, mint nap elsietünk.
Idén is bemutatják az újdonságokat az utazásszervezőknek, a turizmusban résztvevő vállalkozások, önkormányzatok képviselőinek, polgárainknak, gyermekeknek. Szerveznek városnézést a segítséggel élőknek: látássérülteknek, siketeknek jeltolmács segítségével, mozgássérülteknek, értelmi fogyatékosoknak és hátrányos helyzetűek számára is.
A túlnyomó részben ingyenes programok között autóbuszos és hajós városnézés, tematikus séták, kerékpáros és bringóhintós városnézések mellett kiállítások és előadások is helyet kapnak.
Mindez nem valósulhatna meg a Magyar Turizmus Zrt. segítsége, illetve idegenvezetőink áldozatos, önzetlen munkája nélkül, akik mind a programszervezést, mind a vezetéseket társadalmi munkában vállalták.
A konferencia és a három napos programsorozat részletes programja ide kattintva érhető el.
- Budapesten csökkennek, New Yorkban nőnek az árak
- Idén hova (nem) megyünk: Balaton vagy Horvátország?
- Most érdemes nyaralni menni
- Jó tudni: miből, mennyit hozhatunk külföldről haza?
- A Balatonra, vagy luxusútra megy a magyar
- Panaszt tehetünk, ha képen szebb a szállodai szoba
- Válság: hova utazik a magyar?
- 2009: Horvátország helyett a nagyihoz utazunk?
















