Kevésbé verhetnek át a vásárlás során

A benzinkutaknál az üzemanyagok árait akkora méretben és úgy kell feltüntetni, hogy azokat a közlekedők az útról jól olvashassák - egyebek mellett ez tartalmazza az a rendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági, valamint a szociális és munkaügyi miniszter közös rendelete fő szabályként azt rögzíti, hogy a termékek csomagolásán, vagy ahhoz rögzítve kell feltüntetni az eladási árat. Ha ez a termék mérete vagy más ok miatt nem lehetséges, akkor a termék mellett elhelyezett árjegyzéken vagy árlapon kell közölni annak az árát.

A vevő jelenlétében kimért terméken viszont elegendő rögzíteni annak az egységárát. Nem kell feltüntetni az egységárat például az automatából értékesített termékeken, vagy azokon, amelyeket díszcsomagolásban értékesítenek.

A szolgáltatásoknál az a főszabály, hogy a vállalkozásoknak előre meg kell határozniuk ezek díját, és azt közölni kell az igénybe vevővel. Ha a szolgáltatás díját előre nem lehet meghatározni, akkor a kiszámításának a módját kell közölni.

A benzinkutaknál legalább a 95-ös és a 98-as benzin, valamint dízelgázolaj egységárát kell feltüntetni. Az árat oszlopra, vagy táblára kell kiírni olyan magasságban és méretben, hogy az az útról jól olvasható legyen.

A rendelet február 7-től hatályos.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo